Cselgáncs: idén az ifiknek is rendeznek világversenyt

K. B. utanpotlassport.huK. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.01.23. 08:46
Címkék
A fiú ifjúsági cselgáncsválogatott vezetőedzőjével, Bíró Norberttel beszélgettünk arról, milyen hatással van az U17-esekre az, hogy csak az ő korosztályukban nem rendeztek Európa-bajnokságot 2020-ban.

A dzsúdósok többsége szerencsés volt 2020-ban, hiszen az Európa-bajnokságok többségét a koronavírus-járvány kellős közepén is megrendezték; kivéve az ifjúságiakét, akik egyetlen világversenyen sem léphettek tatamira. Mennyire volt korrekt a nemzetközi szövetség döntése?− tettük fel a kérdést az ifi fiúválogatott vezetőedzőjének, Bíró Norbertnek.Bíró Norbertnek.

Bíró Norbert (középen) reménykedik abba, hogy az idén már az ifik is versenyezhetnek
Bíró Norbert (középen) reménykedik abba, hogy az idén már az ifik is versenyezhetnek

Bíró Norbert (középen) reménykedik abban, hogy az idén már az ifik is versenyezhetnek

„Csak találgatni tudunk, hivatalos tájékoztatást ugyanis nem kaptunk arról, miért épp minket hagytak ki a sorból. Feltételezem, az lehet a háttérben, hogy száz százalékban tizennyolc éven aluliakról van szó, akik nem tudnak hivatalosan felelősséget vállalni a versenyzésükért. Nem tisztem megítélni, mennyire korrekt a lépés, de az biztos, hogy fájó volt− elsősorban a sportolóknak. A fiúk általában utolsóévesként érnek be igazán a mezőnybe, így a 2003-as születésűeknek volt a legrosszabb. Esetünkben három-négy srác jó eséllyel léphetett volna tatamira. Hozzáteszem: nem gondolom, hogy a válogatott szintű sportolók a történtek miatt felhagynak a cselgánccsal, de az biztos, hogy nem tett jót a motivációjuknak az elmúlt időszak.”

A lányok között valóban más a helyzet: a legjobb ifjúsági versenyzők szerepelhettek a novemberi, poreci junior Európa-bajnokságon, amelyen az ifi vb-harmadik Kriza Anna (52 kg) az ötödik helyen zárt, míg az ifjúsági világbajnok Mamira Luca (48 kg) idő előtt búcsúzott. Utóbbi ráadásul még az idén is az U17-es mezőnyben küzdhet. Hogy melyik versenyeken, abban egyelőre senki nem lehet biztos.

„Az európai szövetség kiadta a versenynaptárt− folytatja Bíró Norbert.− Ha minden jól megy, az Európa-kupa-sorozat négy állomására is utazhatunk. Világbajnokságot nem, Eb-t viszont rendeznek, júniusban. Az összes eseményt buborékrendszerben tartanák meg, mérget viszont nem vehetünk arra, hogy megvalósul a program. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy hiába vannak versenyek, ha a nemzetközi edzőtáborok elmaradnak− ebben az életszakaszban azok lennének a legfontosabbak. Noha a felnőttekkel és a juniorokkal edzenek itthon, nem ugyanaz, hiszen ők jóval fejlettebbek fizikailag, mint a velük egyidős dzsúdósok.”

Bíró elmondta, a kételyek ellenére készülnek a viadalokra: februárban például két edzőtáborban is részt vesznek idehaza.

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik