„Az olimpizmus válságban van" – Fábián László, a MOB sportigazgatója

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.09.22. 09:29
Címkék
A Lurdy Házban megrendezett 11. utánpótlás-konferencián a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, Fábián László az átalakulóban lévő, fiatalodó olimpiai programról tartott előadást, valamint Tokió – az utánpótlás-nevelést illető – legfontosabb tanulságai is szóba kerültek.

Keddena 11. alkalommalrendezte meg az„Egy nap az utánpótlásért" című konferenciáját az Utanpotlassport.hu szerkesztősége. A Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban hagyományosan élénk érdeklődés kísérte a nagyon is aktuális témát: mit üzen Tokió az utánpótlás-nevelésnek?

Forrás: MOB
Forrás: MOB

Fábián László  •  Forrás: MOB

A MOB sportigazgatója,Fábián Lászlóis megtartotta a maga előadását az eseményen. Szöul olimpiai bajnoka elsősorban a változó sportvilágról, illetve a fiatalodó ötkarikás játékokról beszélt.

„Az olimpizmus évtizedek óta válságban van, az olimpia kikerült a fiatalokérdeklődésének középpontjából. Rendkívül nehéz a fiatalabb korosztályok figyelmét megragadni és megtartani, ezt pedig a NOB is realizálta, éppen ezért új sportágak beemelésével szeretné a következő generációkat megszólítani."

Majd elmondta, hogy az új sportágak, mint a gördeszkázás, a falmászás, a karate, a 3x3-as kosárlabda, a BMX freestyle vagy a szörf első megjelenése ellenére azidei olimpián összességében nem nőtt az utánpótláskorú szereplők száma.

„A magyar csapatban ezúttal is sok fiatal szerepelt: tizenegy nő és három férfi résztvevő volt húsz év alatti a mieink tokiói küldöttségében"– mondta, majd közülük is kiemelte a legfiatalabb Vas Kata Blankát (19), aki hegyikerékpárban negyedik lett, valamint a kajakban ezüstérmet szerző 21 éves Varga Ádámot is méltatta.

Fotó: Szalma Péter / MOB
Fotó: Szalma Péter / MOB

Fábián László  •  Fotó: Szalma Péter / MOB

A sportigazgató hangsúlyozta, hogy a következő időszakban a MOB versenysport-stratégia megalkotásán dolgozik, amellyel elsősorban a fiatalok, majd belőlük felnőtté érő versenyzők karrierjét szeretnék a mostaninál jobban menedzselni, valamint az új olimpiai sportágak hazai bázisának kiépítése is a prioritások között szerepel.

„A statisztikai kimutatások szerint az olimpikonok hetven százaléka mindössze egyetlen olimpián indul, emiatt különösen fontos, hogy a sportolóink pályáját megfelelően egyengessük. Fontos, hogy a legjobb formájukat hozhassák, amikor odaérnek életük nagy lehetőségéhez."

Emellett említette még, hogy a Tokióban programba került új, fiatalokat vonzó sportágak mellett hosszú távú cél a megújulás a hagyományos ágazatokban is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik