Atlétika: Dobó Zsombor „súlyos” egyéni csúccsal kezdte az évet

Vágólapra másolva!
2023.01.27. 17:27
Címkék
A 16 éves Dobó Zsombor szezonnyitó súlylökése a vártnál is jobban sikerült.

A Szegedi VSE 16 éves atlétája, Dobó Zsombor nem sokáig titkolta, hogy kiváló formában érkezett erre a szezonra, hiszen múlt hét végén a nyíregyházi Atlétikai Centrumban rendezett fedett pályás versenyenDobó Zsombor nem sokáig titkolta, hogy kiváló formában érkezett erre a szezonra, hiszen múlt hét végén a nyíregyházi Atlétikai Centrumban rendezett fedett pályás versenyen

18 méteres egyéni csúcsot mutatott be súlylökésben az ötkilós szerrel.

Ez az eredmény több, mint másfél méterrel jobb az eddigi egyéni rekordjánál, és jelenleg az U18-as európai ranglista előkelő ötödik helyét jelenti. A fiatal a nagyapja, Eperjesi László és a nagybátyja, ifj. Eperjesi László szakmai felügyelete mellett készül, és azzal együtt ér el egyre figyelemre méltóbb eredményt súlylökésben, hogy hosszabb távon a diszkoszvetésben találná meg a számításait. 

„Egyéni csúcsra számítottam, de ekkorára nem – mondja Zsombor. – Edzésen még 17 méter felett sem löktem, de nálam általában úgy alakul, hogy a versenyeken jön ki a jobb teljesítmény. Jól sikerült az alapozás, amely az előző évekkel ellentétben most az erőfejlesztésről is szólt. Nagyon biztató ez az eredmény, és remélem, hogy tudok rajta javítani. A fedett pályás U18-as országos csúcs 18,98 méter (Halász Bence érte el 2014-ben – a szerk.). Nem tűnik egyszerű feladatnak, de még van rá egy hónapom. Abban is bízom, hogy a fejlődésem nemcsak súlylökésben, hanem diszkoszvetésben is meglátszik majd.” 

Dobó Zsombor a diszkoszvetésnek is ígéretes képviselője Forrás: MASZ

Zsomborék egyelőre pihentetik a diszkoszt, először majd a március eleji felnőtt téli dobó ob-n, aztán az U18-as téli dobó ob-n láthatjuk ezzel a szerrel. Diszkosszal is nagy tervei vannak idénre a 197 centiméter magas ígéretnek, aki tavaly a besztercebányai EYOF-on ezüstérmet szerzett, a jeruzsálemi U18-as Európa-bajnokságon pedig az ötödik lett. 

„Az idén ismét lesz EYOF, amelyről az ezüstnél is fényesebb éremmel szeretnék hazatérni. A tavalyi verseny után csalódott voltam, hogy nem sikerült nyernem, de ez most plusz motivációt ad. És még az sem kizárt, hogy súlylökésben is elindulok.

Ha az idén diszkosszal 65 méter fölé jutnék, már elégedett lennék, de igazából ennél jóval nagyobb dobásra vágyom.

Természetesen itt is számon tartom, hogy a másfélkilós szerrel 68,48 az U18-as országos csúcs (Horváth Attila 1983-ban érte el – a szerk.). A korosztályban ez egyébként minden idők negyedik legjobb eredménye a világon, és nekem kellő lelkesedést ad a munkához.” 

(Kiemelt képen: Dobó Zsombor és Eperjesi LászlóForrás: SZVSE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik