Asztalitenisz: vasárnap rajtol a varasdi utánpótlás Európa-bajnokság

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.07.16. 12:16
Címkék
A magyar válogatott kemény, öthetes felkészülés után vág neki a vasárnap Varasdon kezdődő ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságnak.

A magyar asztalitenisz-válogatott 16 fős küldöttséggel utazik ki Horvátországba ajúlius 18-tól augusztus 2-ig tartó korosztályos Európa-bajnokságra. A varasdi kontinensviadalelső hetében az ifjúságiak szerepelnek, majd július 27-től a serdülők következnek.Az Eb-t buborékrendszerben rendezik meg, tehát zárt kapus lesz.

A nemzeti csapat fiúszekciója Soltvadkerten, Szombathelyen és a KSI csarnokában összesenöt héten át készült az Eb-re.A válogatott tagjai a MOATSZ honlapján nyilatkoztak a felkészülésről, illetve a várakozásokról.

„Az első és a harmadik hét extra nehéz volt, a másodikra szerintem már mindenki elfáradt, de összességében elég jól sikerült a felkészülés, és úgy gondolom, fel tudjuk venni a versenyt a többiekkel– számolt be az elmúlt hetek megpróbáltatásairólAndrás Csaba,aki az ifjúsági korhatár kitolásnak köszönhetően 19 évesen az idei Eb-n búcsúzik a korosztályos időszaktól. –A horvátokkal és az olaszokkal tartottam a kapcsolatot a járvány alatt is. Van olyan ország, ahol ugyanannyit tudtak edzeni, mint mi, de olyanok is vannak, ahol kevesebbre volt lehetőség. Mi szerencsések vagyunk, hogy normális körülmények között készülhettünk.”

Andráspárosban első kiemeltként indul a horvát Ivor Bannal, akivel nemrég megnyerték a szlovén nemzetközi versenyt, de a magyar játékos egyesben és vegyes párosban is bízik az éremszerzésben.

„Csapatban az olaszokkal, a belgákkal és a spanyolokkal kerültünk egy csoportba, és a számításaim szerint az első háromban kellene végezni”– beszélt a csapatversenyről márSomosi Miklósifjúsági szövetségi kapitány, aki biztos benne, hogy az utóbbi hetekben elvégzett munka kamatozni fog Horvátországban.

A fiúk között András Csaba és Szántosi Dávid is az érmeszerzésben reménykedik Forrás: MOATSZ
A fiúk között András Csaba és Szántosi Dávid is az érmeszerzésben reménykedik Forrás: MOATSZ

A fiúk között András Csaba és Szántosi Dávid is az éremszerzésben reménykedik  •  Forrás: MOATSZ

Az Eb-n légkondicionált csarnok vár a résztvevőkre, ami szó szerint felüdülést jelent majd a fiúknak, ugyanis a felkészülésük légkondi nélküli termekben zajlott. A serdülők mezőnyében Szántosi Dávidremek formát mutatottaz idei nemzetközi versenyeken, így ő is joggal pályázhat a dobogóra egyesben és párosban is.

„Mindenkiről folyik a víz, de mindannyian hajtunk, mert el akarjuk érni a céljainkat. Nagyon várom az Európa-bajnokságot. Én a serdülőknél minden versenyszámban indulok, tehát egyesben, párosban, vegyes párosban és csapatban is. Szeretnék hazahozni legalább egy érmet, és szerintem mindegyik számban van esély a dobogón végezni”– bizakodott Szántosi.

Aszakvezető, Pázsy Ferencpedig elégedetta fiatalok edzésmunkájával.

„Jó formában vannak a srácok, rendesen elvégezték a munkát –mondtaPázsy.–Párosban látom a legnagyobb esélyt az éremre, de én úgy vagyok vele, hogy mindig menjünk meccsről meccsre.”

A leányválogatott sérülés, illetve betegség miatt nem a legerősebb összeállításában utazik el a varasdi utánpótlás Eb-re– írja az asztaliteniszezz.hu.

Tölgyes Dorottya sérülés miatt marad le a július 18-tól augusztus 2-ig tartó seregszemléről, az ő hiányában Dari Helgának kellene húznia az ifjúsági csapatot, amely Németországgal, Olaszországgal és Lengyelországgal kerültközöscsoportba. Ezen kívül egyesben, párosban és vegyes párosban is szerencsét próbálhatnak az U19-es lányok.

Forrás: MOATSZ
Forrás: MOATSZ

Dari Helga és Laskai Írisz remek formában várják a varasdi Eb-t  •  Forrás: MOATSZ

„Úgy látom, hogy Dari Helga és Laskai Írisz is jó formában van. Volentics Anna és Fejős Anna picit elfáradt a felkészülés alatt, így a végére egy nap pihenőt adtam nekik, és remélem, hogy a pénteki utazásig kipihenik magukat, és az Európa-bajnokságon újult erővel tudnak asztalhoz állni”– számolt be a játékosai állapotárólLindner Ádám,az ifjúsági leányok szövetségi kapitánya.

A szakember szerint csapatban a 9-12. hely lehet a reális elvárás, de a jó eredmények mellett számára legalább olyan fontos, hogy a játékosai előremutató játékot produkáljanak az Eb-n.

Aserdülők közöttszintén lesz egy fontos hiányzó Molnár Kendra személyében.Az Angliában élő Barcsai Sophie-ra viszont számíthat a kapitány,de érmes helyezésekre így sem lát sok esélyt.

„Molnár Kendra beleesett a Covidba, és nagyon komolyan megbetegedett. Nagy dilemma volt, hogy szabad-e kivinni őt ezek után az Európa-bajnokságra vagy sem, és végül úgy döntöttem, hogy itthon marad”– beszélt az első számú játékosáról a serdülőket irányítóSzily György.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VARASDI UTÁNPÓTLÁS EB-N:
Ifjúsági fiúk: András Csaba, Balogh Bence, Both Olivér, Kishegyi Ákos
Ifjúsági lányok: Dari Helga, Fejős Anna, Laskai Írisz, Volentics Anna
Serdülő fiúk: Lei Balázs,Szántosi Dávid, Varga Botond,Vörös Balázs
Serdülő lányok: Barcsai Sophie, Müller Evelin, Szosznyák Emma, Tanács Nóra

További korosztályos hírekASZTALITENISZsportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik