Asztalitenisz: András Csaba sajnálja, hogy így alakult az év

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.10.29. 13:37
Címkék
A 18 éves asztaliteniszező, András Csaba évét még úgy is parádésnak lehet nevezni, hogy a korosztályában egyetlen világversenyt sem tartottak meg. Pedig az ifjúsági Európa-bajnokságon például jó eséllyel vehette volna célba a dobogót.

„Mindenki azt mondta, utolsóéves ifiként az idei lesz az én esztendőm. Azért dolgoztam kőkeményen, hogy ebben a szezonban Európa-bajnoki érmeket szerezzek. És erre minden sanszom meg is volt” – mondja a németországi Fortuna Passau együttesében légióskodó András Csaba arról, miért érintette különösen mélyen az utánpótlás Európa-bajnokság és az ifi vb koronavírus-járvány miatti törlése.„Mindenki azt mondta, utolsóéves ifiként az idei lesz az én esztendőm. Azért dolgoztam kőkeményen, hogy ebben a szezonban Európa-bajnoki érmeket szerezzek. És erre minden sanszom meg is volt” – mondja a németországi Fortuna Passau együttesében légióskodó András Csaba arról, miért érintette különösen mélyen az utánpótlás Európa-bajnokság és az ifi vb koronavírus-járvány miatti törlése.

András Csaba az idén a korosztályos versenyek helyett a felnőteseményeken szállította a bravúrokat Fotó: Tumbász Hédi
András Csaba az idén a korosztályos versenyek helyett a felnőteseményeken szállította a bravúrokat Fotó: Tumbász Hédi

András Csaba az idén a korosztályos versenyek helyett a
felnőteseményeken szállította a bravúrokat  •  Fotó: Tumbász Hédi

A felnőttmezőnyben mutatott teljesítményéből ítélve bátran kijelenthető, jól látja a helyzetet. Már a márciusi, varasdi U21-es kontinensviadalon is megmutatta, hogy kiváló formában van.

„Egyesben és vegyes párosban a nyolcaddöntőig, párosban pedig a negyeddöntőig meneteltem. Akkor még viccelődtünk a járvánnyal, senki nem volt felkészülve arra, ami nem sokkal később bekövetkezett. Finoman fogalmazva sem tett jót a kényszerpihenő, alig edzhettem. Májusban viszont, amikor enyhítettek a korlátozásokon, nagyon odatettem magam a tréningeken – ekkor még az Eb-rendezésben bízva.”

Hamarosan kiderült, mindhiába.

„Az Európa-bajnokság törlése érzékenyebben érintett, mint a vébéjé. Mind a négy versenyszámban reális esélyem lett volna az éremszerzésre. Nagyon régen volt példa arra, hogy az ifik között magyar fiúcsapat felállhatott a dobogóra, emiatt fáj ez a legjobban. Szerintem, ha kifogunk néhány jó napot, véghezvihettük volna ezt a bravúrt.”

Noha az Eb-bravúr elmaradt, idehaza remekelt az ifjúsági világranglista kilencedik helyezettje: augusztus legvégén a komplett hazai felnőttmezőnyt maga mögé utasítva győzött a Budapest-bajnokságon.

„A Szudi Ádám ellen megnyert döntő után nem fogtam fel, hogy enyém lett az arany. Nem titkolom, megkönnyeztem a sikert. Aznap éjszaka aludni sem tudtam.”

Csaba a verseny után azon törte a fejét, miként állandósíthatná a mentális állapotát. Aztán egy hónappal később a második helyen végzett a top16-bajnokságon, majd a Német-kupa nyolcaddöntőjében óriási meglepetésre felülkerekedett a kétszeres Európa-bajnok osztrák Daniel Habesohnon; hozzásegítve ezzel a passauiakat a továbbjutáshoz. Csapata a következő körben már alulmaradt az első helyen kiemelt Ochsenhausen együttesével szemben.

„Elképesztő volt átélni ezeket a sikereket, és visszajelzések sorát kaptam arról, hogy jól dolgozom. Korábban is akadtak már villanásaim, amelyek bizakodásra adtak okot, de soha nem történt velem olyan, hogy versenyről versenyre hozom ugyanazt a magas színvonalat. Erőnlétben is sokat fejlődtem, de fejben talán még többet. Azt hiszem, végre beértem.”

Amit az élet elvett tőle, azt most visszaadhatja. A nemzetközi szövetség nemrégiben bejelentette: új korcsoportoknak rendez eseményeket 2021-től. Eddig az U15-ös, az U18-as, az U21-es és a felnőttkorosztálynak tartottak viadalokat, ám a szervezet most közleményben tudatta, megváltozik a szisztéma, és a folytatásban az U11-esek, az U13-asok, az U15-ösök, az U17-esek, az U19-esek és a felnőttek küzdhetnek a nemzetközi seregszemléken. Ez azt jelenti, hogy András még jövőre is utánpótláskorúként bizonyíthatna, akár a világversenyeken is.

„Szkeptikus vagyok. Egyelőre nem akarom elhinni, hogy ezt ilyen gyorsan megvalósítják. Persze nagyon örülnék neki, hiszen így mégis küzdhetnék az utánpótlásálmaimért.”

További korosztályos hírekASZTALITENISZsportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik