Lovasíjászat: akár olimpiai szám is lehet a sportág?

Vágólapra másolva!
2019.08.20. 16:28
Címkék
A pomázi Magyar Vár Táborban rendezett gyermek- és ifjúsági világbajnokság újabb mérföldkő a lovasíjászat jelenkori történetében. Némethy Christoph, a Magyar Lovasíjász Akadémia Sportegyesület vezetőedzője többek között arról is beszélt honlapunknak, hogy ha a lóra termett fiatalok összefognak, az olimpia sem elérhetetlen cél.

Tizenegy ország 44 versenyzője gyűlt össze a Majdán-fennsíkon, hogy megméresse magát a gyermek és ifjúsági lovasíjász-világbajnokságon. A helyszínválasztás nem véletlen: egy évvel ezelőtt már a felnőttek viadalát is Pomázon bonyolították le, de hazánknak amúgy is vezető szerepe van az ősi sportág újjáélesztésében. Kassai Lajos, aki a nyolcvanas években kezdett el íjkészítéssel foglalkozni, fektette le a sportág versenyrendszerét. Manapság pedig a Magyar Lovasíjász Akadémia SE tesz a legtöbbet az előrelépésért, a kétszeres felnőtt Európa-bajnok Némethy Christoph fontosnak tartja, hogy már a gyerekek is minél több nemzetközi megméretésen vegyenek részt.Kassai Lajos, aki a nyolcvanas években kezdett el íjkészítéssel foglalkozni, fektette le a sportág versenyrendszerét. Manapság pedig a Magyar Lovasíjász Akadémia SE tesz a legtöbbet az előrelépésért, a kétszeres felnőtt Európa-bajnok Némethy Christoph fontosnak tartja, hogy már a gyerekek is minél több nemzetközi megméretésen vegyenek részt.

A pomázi Majdán-fennsíkon rendezték az első gyermek és ifjúsági világbajnokságot Forrás: Némethy Lovasíjász Akadémia
A pomázi Majdán-fennsíkon rendezték az első gyermek és ifjúsági világbajnokságot Forrás: Némethy Lovasíjász Akadémia

A pomázi Majdán-fennsíkon rendezték az első gyermek és ifjúsági világbajnokságot  •  Forrás: Némethy Lovasíjász Akadémia

„A gyerekek lelkesedése töretlen. A felnőtt-világbajnokság sikeres szervezése után azt éreztük, hogy őket is megilleti a versenyzés joga, a jelentkezők száma pedig alátámasztotta a várakozásunkat. Jövőre is össze kell hozni ezt az eseményt vagy itt, vagy máshol, de ez életbevágóan fontos, mert ilyenkor lehet a legtöbbet tanulni egymástól és az azonos életvitelt folytató külföldiektől. A nyitó ünnepségen azt mondtam a srácoknak, hogy nyíljanak meg egymásnak, és szerencsére nem a rivalizálásról szól ez az egész, hanem a barátságról, arról, hogy egy család vagyunk, mert ugyanannak a sportágnak élünk.”

A Némethy Akadémia vezetőedzője rámutatott arra, hogy a kezdeti aggodalmak után folyamatos fejlődési pályára állt az utánpótlás, és nagy reményekkel tekintett a jövőbe, kiemelve az összetartás jelentőségét.

„Technikailag nézve a mai fiatalok már előbb járnak, mint mi anno, de ami a legfontosabb: azt veszem észre, hogy a gyerekek összetartanak. A magyar beszélget a franciával, és vissza is igaz ugyanez. Tehát nyoma sincs ellenségeskedésnek, aminek nagyon örülök, mert az szükséges ahhoz, hogy összekovácsolódjanak. Ha összetartanak a továbbiakban is, bármit elérhetnek, még az olimpiáig is elvihetik a sportágat. Az a hosszú távú célunk, és hiszem, hogy sikerülhet.”

További korosztályos hírek ÍJÁSZATBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik