Vízilabda: horvát magyarverés a junior-világbajnokságon is

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.12. 21:39
Címkék
Nem jutott a fináléba a juniorválogatott a Belgrádban zajló U20-as vízilabda-világbajnokságon. Horkai György csapatát a horvátok 6-4-re győzték le az elődöntőben, amely így vasárnap a szerb−görög párharc vesztesével játszik a harmadik helyért.

Bruckner VinceA montenegróiak elleni, meggyőző negyeddöntőbeli játék után egy nappal később már a horvátokkal mérkőzött a döntőbe jutásért a juniorválogatott a Belgrádban zajló U20-as vízilabda-világbajnokságon. A találkozót az eddigiekkel ellentétben fedett uszodában rendezték, mivel az előrejelzések szerint vihart vártak szombat estére.Bruckner VinceA montenegróiak elleni, meggyőző negyeddöntőbeli játék után egy nappal később már a horvátokkal mérkőzött a döntőbe jutásért a juniorválogatott a Belgrádban zajló U20-as vízilabda-világbajnokságon. A találkozót az eddigiekkel ellentétben fedett uszodában rendezték, mivel az előrejelzések szerint vihart vártak szombat estére.

Az összecsapás elején a mieink ragadták magukhoz a kezdeményezést, előbb Vadovics Viktor, majd Sélley-Rauscher Domonkos góljával szerezték meg a vezetést. Az első negyed ezt követően azonban hasonlóan alakult, mint a pénteki negyeddöntőben: a végén az ellenfél vezetett, ezúttal 3-2-re.

Láthatóan megfogta a csapatot az első etap negatív befejezése, mivel ezt követően tizenöt percig képtelen volt a kapuba találni, egyrészt a remek és kemény horvát védekezésnek, másrészt pedig az eddigi találkozókhoz képest ötlettelennek tűnő magyar támadójátéknak köszönhetően. A problémát pedig tetézte, hogy a védekezés egyik alappillére, Nagy Ádám kipontozódott, míg Csacsovszky Eriket egy összecsapás után azonnali piros lappal kiállították.

Burián Gergely (balra) fontos gólt szerzett, a csapat viszont nem jutott döntőbe
Burián Gergely (balra) fontos gólt szerzett, a csapat viszont nem jutott döntőbe

Burián Gergely (balra) fontos gólt szerzett, a csapat viszont nem jutott döntőbe

A mérkőzés csak azért nem dőlt a hosszúra nyúlt magyar gólcsenddel, mert a mieink védelme is remekül zárt, és Vogel Soma, ahogyan szinte eddig is minden meccsen, fantasztikusan védett, s ezért a horvát csapat a harmadik negyedben nem szerzett gólt. No meg azért sem, mert a harmadik negyed utolsó perce parádésan alakult: előbb Burián Gergely, majd Szatmári Kristóf villant, így döntetlen állt az eredményjelzőn az utolsó nyolc perc előtt.

Az utolsó negyedre csak úgy, mint a felnőtt-világbajnokságon a horvátok ellen, az egyenlítés után elfogyott az erő, az ellenfél pedig két emberelőnyös góllal elhúzott 6-4-re. A mieink ritkán jutottak el a kapuig, a távoli lövések pedig ezúttal nem akadtak be, így a horvátok jutottak a fináléba.

Horkai György kiválóan küzdő, azonban ezúttal nem kiemelkedően játszó csapatának marad a mérkőzés a harmadik helyért, méghozzá a késő esti szerb−görög mérkőzés vesztese ellen.

U20-AS FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, BELGRÁD
Elődöntő
Horvátország–Magyarország 6-4 (3-2, 1-0, 0-2, 2-0)
Gólszerzők:
Burián, Sélley-Rauscher, Szatmári, Vadovicsill. Buric, Duzevic 2-2, Lazic, Paparic

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik