Vízilabda: az ifiknél és a serdülőknél csak most jön a lényeg

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.29. 13:54
Címkék
A hétvégén mindhárom korosztály számára véget ért az alapszakasz a vízilabda utánpótlás-bajnokságban: a serdülők és ifjúságiak között négy-négy együttes jutott a döntőbe, a gyermekbajnokságban pedig már most győztes hirdettek, a KSI nyert.

Bruckner Vince Az utánpótlás vízilabda-bajnokság utolsó, 26. fordulójában két fővárosi rangadót is rendeztek, a KSI az UVSE-t fogadta, míg a Vasas a Honvédot fogadta.Bruckner Vince Az utánpótlás vízilabda-bajnokság utolsó, 26. fordulójában két fővárosi rangadót is rendeztek, a KSI az UVSE-t fogadta, míg a Vasas a Honvédot fogadta.

Ifjúsági bajnokság

Az ifjúságiak között már korábban eldőlt, hogy a KSI veretlenül zárja az alaspzakaszt. A listavezető az esélyeknek megfelelően magabiztos 12-8-as győzelmet aratott az UVSE ellen 4-1-es zárónegyedet produkálva. A második helyezett Vasas is megnyerte az utolsó mérkőzését, a Tüzér utcában 13-7-re verte a Honvédot. A négyes döntőbe a KSI, a Vasas, a BVSC és az FTC jutott be.

A fiú ifjúsági bajnokság alapszakaszának végeredménye:
1. KSI 77 pont, 2. Vasas 70, 3. BVSC 60, 4. FTC 60, 5. UVSE 56, 6. ZF-Eger 51, 7. Honvéd 36, 8. AVUS 30, 9. Szentes 28, 10. DVSE 27, 11. Tatabánya 22, 12. Szeged 16, 13. Kaposvár 9, 14. Szolnok 1.

Serdülőbajnokság

A serdülőbajnokságban az utolsó fordulóra is maradtak izgalmak: a KSI-UVSE mérkőzésen dőlt el az alapszakasz-győzelem sorsa, amelyet kisebb meglepetésre a vendégként vízbe szálló újpestiek nyertek meg. Az viszont talán még ennél is váratlanabb, hogy mindössze öt gól esett a mérkőzésen, 3-2-re nyert az UVSE. A harmadik Vasas is érvényesítette a papírformát, a Honvéd otthonában 15-7-re győzött. A négyes döntőbe az UVSE, a KSI, a Vasas és a Debrecen szerepelhet majd.

A fiú-serdülőbajnokság alapszakaszának végeredménye:
1. UVSE 70 pont, 2. KSI 69, 3. Vasas 66, 4. DVSE 59, 5. BVSC 49, 6. ZF-Eger 43, 7. Szentes 43, 8. FTC 40, 9. Honvéd 40, 10. Szolnok 20, 11. AVUS 17, 12. Szeged 14, 13. Kaposvár 9, 14. Tatabánya 4.

Gyermekbajnokság

A KSI SE az utolsó fordulóig kiélezett küzdelemben nyerte a gyermekbajnokságot Forrás: ksipolo.com
A KSI SE az utolsó fordulóig kiélezett küzdelemben nyerte a gyermekbajnokságot Forrás: ksipolo.com

A KSI SE az utolsó fordulóig kiélezett küzdelemben nyerte meg a gyermekbajnokságot  •  Forrás: ksipolo.com

A gyermekbajnokságban nem rendeznek négyes döntőt, hanem az alapszakasz után már győztest is hirdetnek. A verseny így is végig kiélezett volt, az utolsó fordulót egyenlő pontszámmal kezdte a KSI és az FTC, előbbi a jobb gólkülönbségének köszönhetően vezetett. A sorrend a 26. fordulóban sem változott, mivel a KSI az UVSE-t, az FTC pedig a Szentest verte magabiztosan.

A fiú-gyermekbajnokság végeredménye:
1. KSI 75 pont, 2. FTC 75, 3. UVSE 61, 4. BVSC 60, 5. Szolnok 47, 6. Vasas 46, 7. Szentes 41, 8. Honvéd 37, 9. Szeged 35, 10. Tatabánya 21, 11. DVSE 19, 12. ZF-Eger 17 13. Kaposvár 6, 14. AVUS 3.

További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik