Vitorlázás: jó széllel halad előre a sportág utánpótlás-nevelése is

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.19. 11:38
Címkék
Ha nyár, akkor napsütés, Balaton, és… vitorlázás? A sportág hazai utánpótlása mind értékesebb eredményeket ér el, a hazai képzés közelít a világ élvonalához. Persze, még van hova fejlődni, a szakmai vezetésben bekövetkezett változások, illetve az elmúlt öt év nemzetközi korosztályos versenyein megszerzett 25 érem azt mutatja: kedvező széllel haladnak a magyar hajók.

Leiner SomaMint minden mást, a vitorlázást is komolyan érintette a rendszerváltás, hiszen míg az azt megelőző időkben csupán egy-két, államilag finanszírozott egyesület létezett, mára felvirágzott a sportág. A fejlődéshez nem lenne elegendő önmagában az új klubok létrejötte, a dolog ennél sokkal összetettebb – állítja Ruják István, az 1980-as moszkvai olimpia kilencedik helyezettje, a szövetség kommunikációs igazgatója.Leiner SomaMint minden mást, a vitorlázást is komolyan érintette a rendszerváltás, hiszen míg az azt megelőző időkben csupán egy-két, államilag finanszírozott egyesület létezett, mára felvirágzott a sportág. A fejlődéshez nem lenne elegendő önmagában az új klubok létrejötte, a dolog ennél sokkal összetettebb – állítja Ruják István, az 1980-as moszkvai olimpia kilencedik helyezettje, a szövetség kommunikációs igazgatója.

„Szükség volt fiatal, ambiciózus edzőgárdára, illetve arra is, hogy a szülők mindinkább támogassák a gyerekeiket, s egyre többen kezdjenek vitorlázni. Ahhoz, hogy erős egyesületek jöjjenek létre, természetesen pénzre van szükség, a szövetség ebből a szempontból is jobb helyzetben van, megnőtt a költségvetésünk, és jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerrel is büszkélkedhetünk.”

A Balatonon mind népszerűbb a vitorlássport, a „magyar tenger” partján találhatjuk a hazai egyesületek többségét Forrás: spartacus.hu
A Balatonon mind népszerűbb a vitorlássport, a „magyar tenger” partján találhatjuk a hazai egyesületek többségét Forrás: spartacus.hu

A Balatonon mind népszerűbb a vitorlázás, a „magyar tenger” partján találhatjuk a hazai egyesületek többségét  •  Forrás: spartacus.hu

Az utánpótlás-nevelésben mindig középpontba kerül a szülők szerepe, és az, hogy mennyit áldoznak gyermekeik sportszakmai fejlődésére. Erre a sportágra ez hatványozottan érvényes, hiszen a legmagasabb szint eléréséhez igen jelentős anyagi segítségre van szükség.

„A szövetség igyekszik annyi támogatást adni, amennyit csak tud, de a nemzetközi szint elérése bizony költséges. A folyamatos fejlődést idehaza nem lehet garantálni, így a legjobb fiataljaink külföldön edzenek, ahogyan a legeredményesebb felnőttek is. Az egyéni előrelépés lehetőségében természetesen az sem mindegy, hogy a versenyzőink világelsők társaságában gyakorolhatnak-e.”

Ezzel együtt a hazai egyesületek is a virágkorukat élik, a Balaton és a Velencei-tó partján immár számos helyen lehet megismerkedni a sportág szépségeivel, de a Fertő-tónál is egyre több lehetőség nyílik erre – például a nagy múltú Soproni Építőkben. Egyelőre Kelet-Magyarország lemaradt ezen a téren, a Tisza-tó nem tartozik a hazai vitorlásközpontok közé.

„Talán a balatonföldvári Spartacust lehet kiemelni, mint élen járó egyesületet, de a teljesség igénye nélkül Tihanyban, Agárdon és Balatonfüreden is kiváló műhelyek működnek.”

A cél természetesen a továbbfejlődés, amelyhez hozzájárul a mind gyakoribb nemzetközi szereplés, illetve az igazolt versenyzők létszámának folyamatos növekedése az utánpótlásban. Jelenleg is junior-világbajnokság zajlik Thaiföldön, amelyen öt magyar fiatal szerepel.

„Évről évre több tinédzser érdeklődik a sportág iránt. Nem mellékes az sem, hogy a felnőttek eredményei is motiválhatják a kisebbeket: elég Litkey Farkast említeni, aki tizenharmadszor nyert már a Kékszalagon, de beszélhetünk a riói olimpián futamgyőztes Berecz Zsomborról is.”

A vitorlázás a magyar sport egyik dinamikusan fejlődő ágazata, így nagyobb kockázat nélkül megjósolható: a következő években is szállítanak szép nemzetközi sikereket a magyar fiatalok.

További korosztályos hírek VITORLÁZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik