Tollaslabda: a 16 éves Sándorházi Vivien három korosztályban nyert bajnokságot

Vágólapra másolva!
2017.05.04. 09:26
Címkék
Klubváltás közben vitt véghez idehaza a nők között sosem látott bravúrt a 16 éves Sándorházi Vivien: a Mol Új Európa Alapítvány támogatottja ugyanabban a szezonban három korosztályban (U17, U19 és felnőtt) is megnyerte a tollaslabda-bajnokságot.

rebSándorházi Vivienről már többször is írt honlapunk, hiszen a 16 éves tollaslabdázó rendre felhívja magára a figyelmet. Ő volt az első magyar, aki érmet szerzett korosztályos Európa-bajnokságon (második hely, U15-ös Eb, Kazany, 2016), az idén pedig negyeddöntőig jutott az U19-esek kontinensviadalán.rebSándorházi Vivienről már többször is írt honlapunk, hiszen a 16 éves tollaslabdázó rendre felhívja magára a figyelmet. Ő volt az első magyar, aki érmet szerzett korosztályos Európa-bajnokságon (második hely, U15-ös Eb, Kazany, 2016), az idén pedig negyeddöntőig jutott az U19-esek kontinensviadalán.

Sándorházi különleges triplát mondhat magáénak a hazai bajnokságokban  •  Forrás: delmagyar.hu

Előtte és utána is történelmet írt idehaza: előbb megnyerte a hónap elején a felnőtt ob-t, majd az Eb-ről hazatérve előbb az U19-es, hogy aztánáprilis utolsó hétvégéjén az U17-es eseményen bizonyuljon a legjobbnak. Hasonló még senkinek sem sikerült a nők között Bónuszként Sándorházi a felnőtt ob-n az egyes mellett vegyes párosban is elsőként végzett, Piliszky András társaként.

„Az volt a cél, hogy az U19-es országos bajnokságon nagyon jól szerepeljek, mert úgy építettük fel a szezont, hogy az idősebb korosztályban igyekezzek jól teljesíteni – mondja a Mol Új Európa Alapítvány támogatottja. – A felnőttversenyre nyomás nélkül készültem, gondoltam, kipróbálom az új elemeket, gyakorolok, egyáltalán nem hittem, hogy nyerek. S ha már sikerült győznöm a két idősebb korosztályban, pont a saját korcsoportomban ne menne? Élsportolóként jól kezeltem, hogy négy héten keresztül versenyeztem, Hosszú Katinka a példaképem, ő is jól bírja a terhelést.”

Vivien, a maximalista
Sándorházi az áprilisi U19-es Európa-bajnokságon a nyolc között az első kiemelttől kapott ki, akit nagy csatára késztetett. Miközben mindenki dicsérte, ő önmagát korholta, amiért nem ment jobban a játék. „A körülöttem lévők nem értették, miért nem örülök annak, amit elértem. Egy óra múlva már tudtam értékelni a negyeddöntős szereplést, meg a szoros csatát, de addig csak dühös voltam magamra. Én már csak ilyen maximalista vagyok.”

Sándorházi Vivien statisztikája azért is érdekes, mert míg a hónap elején a szegedi Tisza Tollas SE színeiben lett bajnok a felnőttek között, utána már a Fővárosi Vízműveket tollaslabdázójaként nyert.

„Nem szeretném részletezni a klubváltás okait. Még novemberben döntöttünk úgy, hogy visszaköltözünk Budapestre, de végül pont egy hete tértünk vissza. Három és fél évet töltöttünk Szegeden, és igazából akkor éreztem, hogy mennyire hiányzik a főváros nyüzsgése, amikor újra itt voltam.”

Régi-új edzője, Király Ákos mellett fiatal francia tréner, Alexandre Hammer foglalkozik Sándorházival, aki csütörtökön már horvátországi versenyen szerepel. Az ősszel U17-es Európa-bajnokságon ragad ütőt, s jövőre indulna Buenos Aires-i ifjúsági olimpián, igaz, mivel országonként csak egy versenyző kap lehetőséget, ehhez a rivális Madarász Rékának még lesz néhány szava.

További korosztályos hírek TOLLASLABDÁBAN a sportági aloldalon.

Sándorházi Viviennel az U15-ös Európa-bajnoki ezüstérem megszerzését követően forgatott az utanpotlassport.hu által készített, az M4 Sporton látható Jövünk! magazin.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik