Röplabda, ifjúsági Eb-selejtezők: nyert az U16-os leányválogatott

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.14. 21:51
Címkék
Felemás napot zártak az ifjúsági röplabda-válogatottak az Európa-bajnoki selejtezőtornán. Az U17-es fiúk második vereségüket szenvedték el Ukrajnában, azzal eldőlt, hogy lemaradnak a kontinensviadalról, az U16-os leányok azonban legyőzték a házigazda szerbeket, így életen tartották továbbjutási reményeiket.

L. G. Azt követően, hogy az U17-es fiú- és az U16-os leány röplabda-válogatott is vereséggel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőtornát, szombaton mindkét csapatnak nyernie kellett ahhoz, hogy életben tartsa továbbjutási esélyeit. Az ukrajnai Cserkasziban szereplő fiúkra várt nehezebb feladat, hiszen a házigazdáktól elszenvedett 3-0-s vereséget követően az előzetesen jóval erősebbnek tűnt fehéroroszok következtek.L. G. Azt követően, hogy az U17-es fiú- és az U16-os leány röplabda-válogatott is vereséggel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőtornát, szombaton mindkét csapatnak nyernie kellett ahhoz, hogy életben tartsa továbbjutási esélyeit. Az ukrajnai Cserkasziban szereplő fiúkra várt nehezebb feladat, hiszen a házigazdáktól elszenvedett 3-0-s vereséget követően az előzetesen jóval erősebbnek tűnt fehéroroszok következtek.

Ifjúsági leány röpiválogatott Belgrád
Ifjúsági leány röpiválogatott Belgrád

Az U16-os lányok hátárnyból fordítva győzték le a házigazdákat  •  Forrás: hunvolley.hu

Az első játszmában az ellenfél magához is ragadta a kezdeményezést, és bár a magyar csapat nem szakadt le jelentősen, végül magabiztosan nyertek a fehéroroszok (25-17). A második szettben már egyértelműen a rivális akarata érvényesült, a mieink nagyon kevés pontot szereztek (25-10). A harmadik játszmában nagyot küzdött a csapat, a hajrában fel is zárkózott két pontra, de a fehéroroszok lezárták a szettet, és a mérkőzést is (25-21).

Bodonyi Ákos együttese a második 3-0-s vereségével befejezte szereplését a selejtezőtornán, és azzal eldőlt, hogy a csapat nem kerülhet a továbbjutást jelentő első helyre. Szombaton Ukrajna–Fehéroroszország mérkőzést rendeznek, de annak nekünk semmi tétje nincs, válogatottunk mindenképpen harmadikként zárja a tornát.

Az U16-os lányokra sem várt sétagalopp Belgrádban, hiszen a házigazda szerbekkel csaptak össze. Az első játszmában érezhető is volt a megilletődöttség, a hazai közönség támogatását élvező szerbek könnyedén nyertek (15-25). A második szettre összeszedte magát a csapat, el is húzott, de a hazaiak kiegyenlítettek. Az idegek harcát hozó, 34 percesre nyúló játszmát végül a mieink nyerték 32-30-ra.

A szerbek nagy elánnal folytatták, de Halász Márta együttese visszavette a kezdeményezést, és jó játékkal, könnyedén húzta be a harmadik szettet (25-16). A vendéglátók mindent megtettek, hogy kiharcolják az ötödik játszmát, de a magyar csapat ledolgozta négypontos hátrányát, átvette a vezetést, és ellentmondást nem tűrően zárta le a szettet (25-20).

A lányok 3-1-es győzelmükkel életben tartották továbbjutási reményeiket. Válogatottunk szombaton 16.30-tól a nyeretlen montenegróiakkal játszik, de hogy hányadik helyen zár, az a fehéroroszok és a szerbek összecsapásától is függ. A csoportból az első helyezett automatikusan indulhat az Eb-n, és a négy legjobb csoportmásodik is csatlakozik hozzájuk.

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik