Kézilabda: a győri nagycsapatban is játszik a juniorkorú Varga Emőke

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.25. 11:50
Címkék
A 17 éves Varga Emőke nem lépett a Dakart kétszer is teljesítő édesapa, Varga Ákos nyomdokaiba, a motor helyett – éppen a korábban szintén kézilabdázó papa hatására – a labdát választotta. Hogy remekül döntött, azt jól mutatja: a Győri Audi ETO-val már a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, s edzője, Danyi Gábor szerint egészen messzire juthat.

reb A Győri Audi ETO-ban hagyományosan számítanak a fiatalokra az első csapatban; a 17. születésnapját március elején ünneplő Varga Emőke sem az egyetlen utánpótláskorú kézilabdázó a magyar bajnok felnőttkeretében.Igaz, az nem mindennapi, hogy tavaly januárban, azaz 16 éves kora előtt hívták meg az első csapatba.reb A Győri Audi ETO-ban hagyományosan számítanak a fiatalokra az első csapatban; a 17. születésnapját március elején ünneplő Varga Emőke sem az egyetlen utánpótláskorú kézilabdázó a magyar bajnok felnőttkeretében.Igaz, az nem mindennapi, hogy tavaly januárban, azaz 16 éves kora előtt hívták meg az első csapatba.

varga_emoke_gyor
varga_emoke_gyor

Varga Emőke a győri felnőttcsapatban fejlődhet  •  Forrás: Győri Audi ETO

„Akkoriban még csak azokon az edzéseken vettem részt, amelyeken kellett plusz ember, ha szóltak, mentem – kezdi Emőke. – Elképesztő volt, hogy akikhez korábban a mérkőzések után autogramért meg fotóért rohantam, hirtelen a csapattársaim lettek. Mindenki mondta, hogy nem kell izgulni, de hogyne izgultam volna, amikor beléptem az öltözőbe, amelyben a világ legjobbjai vártak! Szerencsére nagyon barátságosak voltak, sokat segítettek, sosem hurrogtak le, türelmesen elmagyarázták, mit hogyan csinálják. Mindenki tudja: azért vagyok ott, hogy jobb legyek.”

Varga Emőke a riói olimpián szereplő hiányzók miatt már a felnőttekkel végezte el a nyári alapozást, s azóta szinte minden délután Ambros Martínékkal edz. Bár a játékperceket döntően az élvonalbeli junior- és felnőtt NB I B bajnokságban gyűjti, rendre nevezik a felnőttkeretbe is, ötször is eredményes volt az NB I-ben.

„Ebben az idényben már kicsit jobban kezeltem az izgulást, de a mérkőzéseken még megküzdök vele. Az élvonalbeli meccseken például nagyon feszülten ülök a kispadon – sokkal vezetünk,és akár már rám is sor kerülhet… Szinte remegve indulok el melegíteni, de ha a pályára futok, elpárolog az idegesség.”

Ősszel, a Rosztov Don ellen a Bajnokok Ligájában is debütált. „Ötezer ember előtt játszani… És akkor ráadásul apukám megjegyezte, hogy ne felejtsem el, mennyien nézik a meccset a televízióban. Jól megnyugtatott…”

S ha már a családfő: az édesapa, Varga Ákos ismert motorversenyző, kétszer is teljesítette a Dakart, s ő vitte el negyedik osztályos lányát kézilabdázni (motorozni nem engedte volna).

„Az édesapja is fantasztikus sportember, Emőnek volt honnan örökölnie a mentalitását – jellemzi a tanítványt Danyi Gábor, a győri vezetőedző, Ambros Martín segítője. – Az alkatánál csak az attitűdje jobb, pedig az előző is extra. Kezdetben – mint minden fiatal – megszeppenve dolgozott, csak nézelődött, mit hogyan csináljon,azóta viszont sokatfejlődött. Kétszeres-háromszoros szorzóval számít, hogy Nycke Groottól és társaitól tanulhat. Emő jó úton halad ahhoz, hogy a legmagasabb szintre jusson, de nagy a felelősségünk, hogy fokozatosan terheljük, és ne égessük ki húszéves korára.”

Nagyon-nagyon kevés az olyan kézilabdázó, aki az utánpótlásból kilépve képes azonnal felnőni a Rába-parti élcsapat szintjéhez, így Danyi valószínűsíti, Vargára is kölcsönadás várhat, hogy másutt megerősödve, rutinosabbá válva térjen vissza az ETO-ba. Különösen, mert Varga Emőke csupán másfél-két éve szerepel a beálló poszton, korábban balátlövőt játszott, ám a szakmai stáb (beleértve Martínt) a falba irányította. Bár a korosztályos válogatott kézilabdázó tudja, rengeteget kell még tanulnia a poszton, Győrben tenné mindezt.

„Ez a szülővárosom, imádom, szeretnék itt maradni, és mindent megteszek azért, hogy bizonyítsam, érdemes számítani rám.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik