Kézi: indulnak a Vasas-lányok az NB I-ben

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.01. 08:59
Címkék
Ahogyan azt korábban is kijelentették, a Vasas női kézilabdacsapata indul a felnőttélvonalban. A Fáy utcaiak NB I B-t nyert együttese hat utánpótláskorú és több, éppen csak a felnőttkorba lépő játékossal vívta ki a feljutást. Kovács Péter vezetőedző az élvonalban is számít a jövő reménységeire, közülük az egyiket a jövő meghatározó kézilabdázójának tartja.

reb Szerdán a Kisalföldtől kiindulva előtérbe került az a lehetőség, hogy a női kézilabda NB I B Nyugati csoportjában győztes Vasas nem indul az élvonalban, és az alkalommal élve ragadna meg az első osztályban az onnan egyébként búcsúzó Mosonmagyaróvár.reb Szerdán a Kisalföldtől kiindulva előtérbe került az a lehetőség, hogy a női kézilabda NB I B Nyugati csoportjában győztes Vasas nem indul az élvonalban, és az alkalommal élve ragadna meg az első osztályban az onnan egyébként búcsúzó Mosonmagyaróvár.

vasas02
vasas02

Élvonalba jutott a Vasas női kézilabdacsapata  •  Forrás: Vasas SC

„Olvastam a híreket, de nem tudtam mire vélni őket, hiszen Markovits László klubelnök is kijelentette, hogy vállaljuk az élvonalbeli indulást” – szögezte le Kovács Péter, aki az évad közben váltotta a CsíkJánost a Vasas kispadján. Mint ismert, elődje úgy látta, hogy a korlátozott lehetőségek miatt a gárdának kevés esélye van az NB I-be jutásra, végül a 20. század legjobb magyar kézilabdázójának választott Kovács a 21 győzelemmel és három vereséggel az élvonalba kormányozta a „hajót”.

Tette mindezt úgy, hogy a 23-as keretben rutinos játékosok mellett helyet kaptak a fiatalok is. Hat utánpótláskorú kézilabdázó került a névsorba: Arany Rebeka (2000), Kuczora Csenge (2000), Márity Laura (1998), Szeberényi Flóra (2000), illetve a nyilvántartás szerint meccsen pályára nem lépett Lízer Dorottya (1999) és Szatmári Melinda (1998). Rajtuk kívül további hat-hét 21-22 éves, azaz a sportág szabályai szerint a juniorkorból nemrég kilépett játékos lépett pályára. A legfiatalabbak elsősorban kiegészítő szerepet kaptak, de Kovács mindenkin rajta tartja a szemét.

„Hadd emeljem ki a korosztályos válogatottKuczora Csengét, aki a legnagyobb tehetségek egyike, neki muszáj nagy játékossá válnia, mert minden adottsága megvan hozzá – mondja. – Óvatosan terheltem, hiszen a juniorbajnokságokban, illetve az NB II-ben is nagy szerepet szántak neki, de rá és további két-három egészen fiatal kézilabdázóra a felnőttélvonalban is számítok. Rajtuk kívül többen a felnőttcsapattal edzenek, hogy szokják a légkört.”

Kovács szerint óvatosan kell szerepeltetni az utánpótlás képviselőit, nehogy a nívós magyar NB I-ben rossz élmény érje őket.

kuczora_csenge_vasas
kuczora_csenge_vasas

Kuczora Csengét külön is méltatta Kovács Péter  •  Forrás: Vasas SC

„A világ legerősebb bajnoksága a sorozatunk, óvatosan kell bánni a fiatalokkal. Mondhatni, madzagot kell kötni a lábukra, hogy ha szükséges, időben visszahúzzuk őket. Nagy feladat lesz helytállniuk a legjobbak ellen, ugyanakkor a puding próbája az evés. Biztos vagyok benne, hogy gyorsan hozzászoknak a légkörhöz, az erős ellenfelekhez, és nagyot fejlődnek egyik évről a másikra.”

Egyetért a mesterrel Varga Márta, aki a segítője a felnőttek mellett, illetve a Vasas ifjúsági és juniorcsapatának az edzője. Az alsóbb korosztályok csapatát egyébként hosszú ideje – az érintettek szerint gyümölcsöző megállapodás keretében – az Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület, azaz az ASI-DSE adja.

A Vasas zömében 1999-es és 2000-es születésű lányok alkotta ifjúsági és juniorcsapata eredményekben gazdag évet zárt: hibátlanul nyerte meg a junior NB II-t, s megszerezte a bajnoki címet a felnőtt NB II-ben és a junior NB I B-ben (mindenütt az északi csoportban).

„Nem gondoltam volna, hogy ennyi sikert hoz az idény, még ha az NB I B juniornak elsősorban az volt a sportértéke, hogy egyetlen döntetlennel, vereség nélkül nyertünk – jegyzi meg Varga Márta, a korábbi kiváló kézilabdázó. – Van olyan lány, akinek négy bajnoki aranyérem került a nyakába. Szóval, nyugodtan mondhatom, tényleg aranyosak vagyunk. Jövőre nem lesz juniorbajnokság, az ifjúságit pedig a serdülő mintájára szervezik át. A kiemelt ifjúságiban szerepelünk, izgalmas kihívás lesz élvonalbeli csapatok utánpótlás-együttese ellen játszani.”

Varga nem félti az utánpótláskorú, akár csupán 17 éves lányokat a felnőtt NB I-től. Mint mondja, Kovács érkeztével több élvonalbeli csapat ellen játszottak felkészülési meccset, így ha nem is éles téthelyzetben, de a lányok megtapasztalhatták, mennyire más erőt képvisel az Érd vagy a Dunaújváros, mint az NB I B-s ellenfelek. Úgy látja, Kuczora mellett a szintén 2000-es születésű Arany Rebekának juthat több szerep szeptembertől az NB I-ben, továbbá reméli, hogy a kapus Márity Laurát is bevetik.

„Márti nagyon jó munkát végez, a képzésben, erőfejlesztésben számos elemet átvett tőlünk, a felnőttcsapattal végzett munkából, így bárki érkezik a közvetlen utánpótlásból, könnyen beilleszkedik, és felveszi a ritmust. A fiatalokon múlik, mire lesznek képesek, de minden meccsüket láttam, tudom, kik hol tartanak a fejlődésben, és néhányukra biztosan számítok a felnőtt NB I-ben.” – szögezi le még egyszer Kovács Péter.

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalon.

Friss, a Vasas kézilabdázóihoz kapcsolódó hír, hogy a legutóbb a Ferencvárosban, Elek Gábor mellett dolgozó Vérten Orsolya csapatmenedzser és utánpótlásedző lesz a piros-kékeknél.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik