Asztalitenisz: az utánpótláskorú játékosok teljesítménye az Extraligában

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.20. 09:17
Címkék
A felnőtt élvonalbeli asztalitenisz-bajnokságban, más néven az Extraligában hét fiú, illetve nyolc leány utánpótláskorú versenyző szerepelt a 2016/17-es évadban. A két vezető utánpótlás-nevelő műhely szakembereinek segítségével elemezzük, mennyit profitálhatnak a fiatalok abból, hogy a legjobb felnőtt játékosok ellen szerepelhetnek.

B. V. Véget ért a 2016/17-es évadban az alapszakasz a felnőtt Extraligában, az utánpótláskorú játékosokat foglalkoztató csapatok közül a férfiaknál a Szeged, a nőknél pedig egy csapat sem érdekelt a négyes döntőben.B. V. Véget ért a 2016/17-es évadban az alapszakasz a felnőtt Extraligában, az utánpótláskorú játékosokat foglalkoztató csapatok közül a férfiaknál a Szeged, a nőknél pedig egy csapat sem érdekelt a négyes döntőben.

András Csaba az elmúlt két évben egy-egy osztályt lépett előre, idén már az Extraligában szerepelt Forrás: moatsz.hu
András Csaba az elmúlt két évben egy-egy osztályt lépett előre, idén már az Extraligában szerepelt Forrás: moatsz.hu

András Csaba az elmúlt két évben egy-egy osztályt lépett előre, az idén már az Extraligában szerepelt  •  Forrás: moatsz.hu

A férfiaknál a 21 éven aluli játékosok szerepeltetésében az élen – talán nem meglepő módon – a többnyire utánpótlás-neveléssel foglalkozó BVSC-Zugló áll (igaz, a korosztály három legjobbja Németországban légióskodik). A fővárosi együttes rendhagyó módon két csapattal indult az élvonalban, amelyekben négy fiatal játékost szerepeltetett a szezon során. A legeredményesebb közülük 20 éves Kovács Sebestyén (48%), de a mindössze 15 esztendős, a serdülő Európa-bajnokságra készülő András Csaba (44%) mutatója is kiemelkedőnek mondható. A szintén a zuglóiaknál asztaliteniszező Bruckner Máté ebben az évadban tudása alatt teljesített, mivel egyetemre készül, és az utolsó gimnáziumi évére összpontosított. A BVSC szakosztály-igazgatója, Herendi Iván szerint nagy segítség a fiataloknak, hogy hétről hétre erősebb ellenfelekkel találkoznak.

„Remekül érvényesül a felfelé húzó hatás, amikor utánpótláskorú versenyzők képzettebb játékosokkal találkoznak. Kezdetben persze több kudarc éri őket, mint siker, amit el kell viselni, a jobbak közötti versenyeztetés azonban mindenképpen gyorsítja a fejlődést. Remek példa erre András Csaba, aki évente lépett előre egy-egy osztályt, két éve még NB II-ben (harmadosztály) játszott.”

A Final Fourba jutott Szeged az Egerből kölcsönbe érkezett, 19 éves Timafalvi Gergőt foglalkoztatja harmadik játékosként, és az 24%-os teljesítménye elég volt együttese négybe kerüléséhez. Az ifjúsági ranglistavezető, Molnár Isván Patrik a Diósgyőrt erősítette az idén, s a 37%-os mutatójával csapata legjobbja volt. A 21 éves komlói versenyző, Sabján Gergely volt a legeredményesebb az utánpótláskorúak közül, egyedül ő került 50 százalék fölé (52).

A női mezőnyben eggyel több játékos szerepel a hazai élvonalban, és a fiúkéhoz hasonlóan, szintén van olyan klub, amely az utánpótlás-nevelésre helyezi a hangsúlyt. A Statisztika PSC három játékost ad az Extraligába, Fehér Orsolyát, Harasztovich Fannit és Göndör Fannit. Közülük Fehér Orsolya emelhető, aki a teljesítményével (47%) messze csapata legjobbja volt az évadban. A fővárosiak vezetőedzője, Fülöp István is hasznosnak tartja, ha fiatalok erősebb ellenfelek ellen is asztalhoz állhatnak.

„Persze fontos, hogy nagyobb tudású játékosok ellen játszanak az utánpótláskorú játékosok, már csak azért is, mert minden klub szenved az edzőpartnerek hiányától, és az Extraliga-szereplés ezt valamelyest pótolni tudja. Ugyanakkor a legerősebb együttesek ellen időnként túl nagy különbség alakul ki, ami nem feltétlenül segít.”

A 20 éves, szekszárdi Imre Leila volt a legeredményesebb 58%-kal, rajta kívül kiemelhető még 30% körül végző kecskeméti Füle Kata (17) és a Statisztikában játszó Harasztovich Fanni (16) teljesítménye. Az élvonalban szerepelt még az idén a Szekszárdot erősítő Keresztesi Kitty (16) és Korda Kitty (17), valamint az Univer Kecskemétben játszó Drabant Anita (15).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik