Vizes vb: Phelps egykori edzője Milák technikáját dicsérte

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.25. 12:12
null
Phelps egykori edzője Milák technikáját dicsérte (Fotó: Derencsényi István)
A „Milákcsúcs” kapcsán a Swimming World Magazine megszólaltatta Bob Bowmant, Michael Phelps egykori edzőjét is, aki korábbi tanítványáéhoz hasonlította a magyar úszó technikáját. 

„Kétségtelenül a verseny leginkább lenyűgöző része a második száz méter voltnyilatkozta Milák Kristóf 200 pillangón bemutatott úszásáról Bob Bowman.Az az 57.8 másodperc egy egészen új szint. Nagyon tetszett a technikája, nagyban hasonlít Michaeléhez. Hosszan és mélyen van a víz alatt, előre felé veszi a levegő, a lábtempója pedig erős és egyenletes. Az elmúlt években mutatott úszása alapján jó esélye volt arra, hogy megdöntse a világcsúcsot, de nem gondoltam volna, hogy 1:51 alá mehet már ezen a világbajnokságon. Hihetetlen úszás volt, le a kalappal, Kristóf!”

Természetesen Milák abszolút főszereplő lett a médiában, a legjelentősebb szakoldalak és amerikai médiumok vezető helyen számoltak be a Honvéd újdonsült világbajnokának teljesítményről, a Dél-Koreában zajló világbajnokság hivatalos napilapja pedig őt tette a címlapra – a második nap után a nyílt vízi úszók 5 kilométeres versenyében győztes Rasovszky Kristóf szerepelt az első hasábon – „Maximum speed” címmel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik