Vizes vb 2017: májusban alapkőletétel a Dagálynál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.29. 16:26
Gyárfás Tamás elnök örömteli hírrel kezdte a Magyar Úszószövetség szerdai elnökségi ülését: a tervek szerint május 15-én, pénteken délelőtt tartják meg a 2017-es FINA-világbajnokság helyszínéül szolgáló új uszoda ünnepélyes alapkőletételét a Dagály fürdő területén. Az eseményen a kormány, Budapest és a FINA vezetői is részt vesznek, de természetesen ott lesznek a magyar úszósport múltjának és jelenének legnagyobb csillagai is.

Utóbbiak közül eddig 18-an teljesítették a nyári kazanyi világbajnoksághoz szükséges szintidőt, míg olimpiai A-szintje 13 versenyzőnek van – ez már Kiss László szövetségi kapitány jelentéséből derült ki. A szakvezető jelezte, a június végén, július elején esedékes országos bajnokságon, Győrben teljesíthető még a vb-szint, azután alakul ki a végleges kazanyi csapat. Kiss László az év első négy hónapjában megtartott edzőtáborokról elmondta, a válogatott kerettagok minden igényét ki tudta elégíteni a szövetség, azaz mindenki eljutott a szakvezetők által kiválasztott helyszínre az igényelt időtartamban.

Szabó Tünde főtitkár beszámolt arról, hogy rendben zajlanak a június 20-i Magyar úszás napjának, azon belül pedig a FINA 10 km-es FINA nyílt vízi világkupa-viadal előkészületei.

Az elnökség ezután kijelölte a júniusi, baki Európai Játékokra utazó úszócsapatot, elfogadta a Sport XXI. program támogatásának felosztásáról szóló javaslatot, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ösztöndíjpályázatára benyújtott versenyzői névsort – utóbbiak közé a sportág öt, 2010-ben, illetve 2014-ben ifjúsági olimpiai aranyérmet nyert kiválósága került.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik