Úszás: három hónapot kell kihagynia Sarah Sjöströmnek

Vágólapra másolva!
2021.02.09. 10:16
null
Nem tudni, el tud-e indulni Tokióban... (Fotó: AFP)
Előreláthatóan három hónapot kell kihagynia Sarah Sjöströmnek, a svédek világklasszis úszójának, akinek néhány nappal ezelőtt tört el a könyöke egy szerencsétlen balesetben – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

Az MTI a swimmingworldmagazine.com beszámolója alapján azt írta, a 27 éves versenyző – aki Stockholmban látogatta meg egy barátját amikor elcsúszott a jégen – már túl van a műtéten, a helyi érzéstelenítéssel végrehajtott beavatkozás során csavarok és egy fémlemez beültetésére is szükség volt.

Az MTI idézi Rene Tourt, a svéd válogatott orvosát, aki elmondta, Sjöström amint elhagyja a kórházat, megkezdheti a rehabilitációt: „A keze nincs gipszben, így ha minden rendben lesz, akkor három hét múlva már medencébe is ugorhat, ugyanakkor teljes értékű munkát csak körülbelül három hónap múlva végezhet.” A szakember megjegyezte, egyelőre nem lehet megmondani, hogy Sjöström ott lehet-e a 165 nap múlva rajtoló tokiói olimpián, de a sportolónak és a stábnak is ez a célja. Hozzátette, ha valaki egy ilyen baleset után képes rá, az éppen Sjöström.

Az 50 és 100 méter gyorson és pillangón is világcsúcstartó úszót – aki 2016-ban, Rio de Janeiróban egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet nyert – a közösségi médiában több riválisa is biztatta a folytatást illetően. Többek között a leukémiából felépülő Ikee Rikako, aki ugyanúgy a tenyerébe írta az üzenetét, mint ahogyan Sjöström üzent neki a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon – tette hozzá az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik