Úszás: Gyékényesen véget ért az Open Water Tournament

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.08.21. 21:12
Szombaton Gyékényesen befejeződött az Open Water Tournament (OWT) elnevezésű nyílt vízi úszóverseny-sorozat, amelynek három állomása volt – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

A szombati záró felvonást Magyarország egyik legkülönlegesebb vízében, a 12-15 méter mélységű, páratlan tisztaságú gyékényesi búvártóban rendezték. Az úszók a tó közepén fekvő szigetet kerülték meg, a rövidebb távot választók egyszer, így rájuk három kilométer várt, míg a profik háromszor, ők kilenc kilométert teljesítettek.

A hosszabbik távon a férfiaknál Sárkány Zalán nagy fölénnyel, 1:48:32.45 órás eredménnyel diadalmaskodott, míg a nők között Rhone Emma bizonyult a legjobbnak 2:23:17.79 órával.

A sorozat első állomását júniusban Balatonfűzfő és Balatonalmádi között rendezték, majd júliusban Pakson ugrottak vízbe a versenyzők. Az abszolút bajnoki címet a férfiaknál Zima Péter, a nőknél Rhone Emma hódította el.

Mezős Balázs főszervező elmondta, a sportértéken túl a bajnoksággal az is cél volt, hogy minél többen fedezzék fel Magyarország páratlan természeti értékeit.

„Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk az úszóktól, különösen Gyékényes esetében, mert a kristálytiszta tavat csak kevesen ismerik. Öröm azt látni, hogy kialakult egy összetartó közösség a futamok során, és egyre több amatőr vállalkozik a nyílt vízi megméretésekre” – nyilatkozta Mezős Balázs hozzátéve, hogy a tervek szerint a sorozatot (amelyen több mint kétezren vettek részt) övőre is megrendezik.

Az OWT-t a Budapest Urban Gamest 2014-ben megalapító csapat indította útjára azzal a céllal, hogy profi versenykörülményeket biztosítson Magyarország vizeiben az amatőrök számára is.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik