Rp. úszó Eb: Hosszú 50 háton és 200 vegyesen is elsőként ment tovább

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.16. 09:58
null
Hosszú Katinka a betegsége ellenére nagyszerűen teljesített (Fotó: AFP)
Szombat délelőtt folytatódott a rövid pályás úszó Európa-bajnokság Koppenhágában. Férfi 50 méter pillangón négy versenyzőnk szállt vízbe, továbbjutni azonban csak egyikőjüknek sikerült, Cseh Lászlónak a visszalépések miatt. Női 50 háton Hosszú Katinka „természetesen” a legjobb idővel ment tovább, akárcsak 200 vegyesen – utóbbin Verrasztó Evelyn is jól teljesített, ő negyedik lett. Férfi 100 gyorson Kozma Dominik és (szintén visszalépések révén) Németh Nándor, míg 100 vegyesen Földházi Dávid, női 100 pillangón pedig Szilágyi Liliána tudott bekerülni az elődöntőbe.

 

A szombati program a férfi 50 méteres pillangóúszás előfutamaival kezdődött, rögtön négy magyarral: Cseh László 23.18-as idejével, ha nem is sokkal, de lecsúszott az elődöntőről, olimpiai ezüst- és bronzérmes kiválóságunk ennek ellenére elégedett volt az úszásával, amely megfelelő „bemelegítést” jelentett fő számára, a 200 pillangóra. Ami a többieket illeti, Gyárfás Bence a 29., Takács Krisztián a 41., míg Biczó Bence a 50. helyen végzett.

„Örülök ennek az időnek, mert száz pillangón nem voltam eléggé dinamikus. Ott nem állt össze megfelelően az úszásom, emiatt maradt hiányérzetem, ez viszont egész jól sikerült, ami jó előjel a kétszáz pillangó előtt. Ahhoz képest, amit vártam magamtól sebességben, ez tényleg sokkal jobb” – fogalmazott Cseh.

Következett a női 50 méter hát Hosszú Katinkával és Burián Katával. Az Eb-n négy aranynál tartó Hosszú magabiztosan, a legjobb idővel jutott elődöntőbe, utána viszont bejelentette, hogy bár jobban érzi magát, 100 pillangón nem indul – unatkozni azonban nem fog, még így is hátravan neki a 200 vegyes. Burián a 200 hát után ebben a számban is javított az országos bajnokságon elért idején, ez a 38. helyhez volt elég.

Kozma Dominik a férfi 100 méter gyorson csípte el az utolsó továbbjutó helyek egyikét,Németh Nándor viszont nem sokkal, de lecsúszott a legutolsó továbbjutó pozícióról – mindössze kilenc századon múlott... Lobanovszkij Maxim 39., Dudás Dániel pedig 54.lett.

Gyurinovics Fanni a 19. lett 200 gyorson, amivel nem volt elégedett fiatal úszónőnk. „Ez most picit fájt... Régen úsztam már két percen belül, örülök, hogy sikerült – délután tán még egy másodperccel jobb is menne. Most jön egy váltó, reggel szóltak, hogy számítanak rám. Bár egy picit megfáztam szerintem, de persze, hogy megyek, egy kis nátha nem lehet akadály– idézi Gyurinovicsot a hazai szövetség Facebook-oldala.

Szilágyi Liliána a 15. legjobb idővel – ám az egy nemzet-két továbbjutó szabály miatt tizennegyedikként – végzett 100 pillangón, amelyen Hosszú visszalépésével csak egy magyar indult még,Bordás Beatrix személyében, ő a 34. lett összesítésben.

Földházi Dávid a 10. legjobb idővel elődöntős 100 vegyesen,Dudás Dániel bő három tizeddel maradt le a továbbjutásról (20.), a saját futamát megnyerő Grátz Benjámin a 25., Barta Márton pedig 35. lett.

„Elégedett vagyok, nagy hibát nem követtem el, szerintem mindent úgy csináltam, ahogyan terveztük. Bárcsak ennyit javultam volna négyszázon is, sokkal boldogabb lennék” – mondta Grátz.

Női 200 vegyesen mindhárom indulónk remekelt: Hosszú Katinka itt is a legjobb idővel ment tovább – rögtön a fináléba –, több mint két és fél másodpercet verve a másodikra. Verrasztó Evelyn nagyszerű úszással negyedikként harcolta ki a döntőbe kerülést, míg az Európa-bajnokság legfiatalabb versenyzője, Nagy Réka korosztályos csúccsal lett 19.

„Nagyon jólesett ez az úszás, persze időnként nagyon fájt, de élveztem minden másodpercét” – mondta boldogan a BVSC 14 éves sportolója, akinek elmondása szerint edzőjével megbeszélték, hogy minden ötvenméteres etapot úgy teljesítsen, mintha egyetlen ötvenes futam lenne, és megfázása ellenére azt is sikerült megvalósítania, hogy ne vegyen minden második tempó után levegőt, így még gyorsabbá vált.

"Mindkét számban, amiben ma délelőtt indultam, az első helyen jutottam tovább, ez így teljesen rendben van” – értékelt az MTI-nek Hosszú, aki hozzátette, a délutáni programban négy futamban szerepelt volna, és mivel úgy érezte, ez talán sok lenne, visszalépett a 100 méter pillangótól.

A délelőttöt a 4x50-es mix gyorsváltó zárta, itt a Takács Krisztián, Lobanovszkij Maxim, Gyurinovics Fanni, Bordás Bea összeállítású magyar csapat 1:33.33-as idővel 11. lett, így nem jutott a fináléba.

FRISSÍTVE: A visszalépések miatt Cseh László 50 pillangón, egri klubtársa, Németh Nándor pedig 100 gyorson indulhat délután a magyar szövetség tájékoztatása szerint. Plagányi Zsolt, az egriek edzője némi humorral fűszerezve reagált a jó hírre: „A szövetségi kapitányunk mindent elintéz. Nem tudom, mit adott be a külföldieknek, de megoldotta, hogy úszhassanak az embereink.”

ÚSZÁS
RÖVID PÁLYÁS EURÓPA-BAJNOKSÁG, KOPPENHÁGA
9.30:
előfutamok (Tv: M4 Sport)
férfi 50 m pillangó (20. Cseh László – a visszalépések miatt elődöntőbe jutott, 29. Gyárfás Bence, 41. Takács Krisztián, 50. Biczó Bence)
női 50 m hát (1. Hosszú Katinka – elődöntőbe jutott, 38. Burián Kata)
férfi 100 m gyors (15. Kozma Dominik – elődöntőbe jutott, 19. Németh Nándor – a visszalépések miatt elődöntőbe jutott, 39. Lobanovszkij Maxim, 54. Dudás Dániel)
női 200 m gyors (19. Gyurinovics Fanni)
női 100 m pillangó (15. Szilágyi Liliána – elődöntőbe jutott, 34. Bordás Beatrix)
férfi 100 m vegyes (10. Földházi Dávid – elődöntőbe jutott, 20. Dudás Dániel, 25. Grátz Benjámin, 35. Barta Márton)
női 200 m vegyes (1. Hosszú Katinka, 4. Verrasztó Evelyn – mindketten döntőbe jutottak, 19. Nagy Réka)
4x50 m mix gyorsváltó (11. Magyarország – Takács Krisztián, Lobanovszkij Maxim, Gyurinovics Fanni, Bordás Bea)

17.00: elődöntők, döntők (Tv: Duna World)
női 50 m hát, elődöntő (Hosszú Katinka)
férfi 50 m pillangó, elődöntő (Cseh László)
női 100 m mell, döntő
férfi 100 m gyors, elődöntő (Kozma Dominik, Németh Nándor)
női 200 m vegyes, döntő (Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn)
férfi 100 m vegyes, elődöntő (Földházi Dávid)
női 200 m gyors, döntő
férfi 100 m mell, döntő
női 100 m pillangó, elődöntő (Szilágyi Liliána)
férfi 50 pillangó, döntő
női 50 m hát, döntő
4x50 m mix gyorsváltó, döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik