Hosszú Katinkának fáj – vannak, akik keveslik az eredményeit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.11. 07:56
null
„Mi tudjuk, mit csinálunk, és következetesen<br />végig is visszük, amit elhatároztunk” (Fotó: AFP)
Hosszú Katinka – Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Dávid és Evelyn társaságában – Kazanyból nem Budapestre, hanem Moszkvába utazott, ahol kedden elkezdődik a nyolc állomásból álló világkupa-sorozat. Hosszú mindegyik állomáson elindul, vagyis nem változtat az előző három évben bevált felkészülési rendszeren. A Nemzeti Sport keddi számában viszont még a vb-re tekintett vissza, amelyen három éremmel – benne a 200 m és a 400 m vegyes aranyával – gazdagodott.
– A világbajnokság előtt úgy fogalmazott: van A-, B-, sőt C-tervük is. Most már elárulhatja: melyik szerint haladtak végig a kazanyi nyolc nap alatt?
– Az A-terv szerint. Bebizonyosodott, hogy minden alkalommal helyes döntést hoztunk a program kapcsán. Hiányérzet akkor lenne bennem, ha vasárnap azt éreztem volna, maradt még bennem. De nem maradt. Semmi.

– Eljutottak önhöz a bántások, az értetlenkedések, melyek akkor erősödtek fel igazán, amikor valamelyik számtól visszalépett?
– Én elfogadom, hogy sokan nem értik, mit, mikor és miért csinálunk, de higgye el mindenki, mindennek megvan az oka. Mi tudjuk, mit csinálunk, és következetesen végig is visszük, amit elhatároztunk. Kizárom a negatív hangokat, mert ha elkezdek rájuk figyelni, annak nem lesz jó vége. Azt meg sajnos tudomásul kell venni, hogy az ember nem tud mindenkit boldoggá tenni…

– Gondolja, hogy van olyan, aki Hosszú Katinka kazanyi eredménylistáját kevesli?

– Bizony van! Néha beleolvasok a kommentekbe, és persze, ha fáj valami, szívem szerint egyből visszavágnék, hogy tessék, lehet utánam csinálni. Tudom, hogy megtaláltak sokan, amiért száz háton csak az előfutamban úsztam – amúgy országos csúcsot. Hangsúlyozom, mi tudjuk, miért úsztuk le azt a száz hátat… És visszakérdeznék azért ilyenkor: ha nem lépek vissza akkor, vajon enyém lenne most a világcsúcs kétszáz vegyesen? Valószínűleg nem… Egyébként ehhez kapcsolódó történet még a két évvel ezelőtti barcelonai világbajnokságról: konkrétan azt mondták nekünk, milyen hülyék vagyunk, hogy háton is úszom, nincs is semmi értelme, hiszen én vegyes úszó vagyok. Erre tessék: itt egy vb-bronz kétszáz háton.

– Ha ön változtathatna valamit utólag, mi lenne az?
– Nem változtatnék semmit. Szerintem azért vagyok sikeres, mert megtanultam elfogadni, bármilyen eredmény születik. Már nem aggódom, hiszen tudom, a sportban nagyon sok mindennek össze kell jönnie ahhoz, hogy a végén győztesként ünnepelhess.

HOSSZÚ KATINKA A KEDDI NEMZETI SPORTBAN BESZÉL A MÉDIA FELFOKOZOTT ÉRDEKLŐDÉSÉRŐL, DE ARRÓL IS, HOGY MILYEN REAKCIÓKAT VÁLT KI AZ ÚSZÓTÁRSAIBÓL A SZÁMHALMOZÁSA. ELMONDJA, MI MOTIVÁLJA AZOKBAN A SZÁMOKBAN, AMELYEKBEN NEM SZÁMÍT FAVORITNAK, DE SZÓBA KERÜL CSEH LÁSZLÓ ÉS GYURTA DÁNIEL IS.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik