Hosszú ezüst-, Jakabos és Kis bronzérmes

Vágólapra másolva!
2010.08.09. 17:11
null
Női 400 vegyesen két magyar a dobogón: Hosszú Katinka (balra) és Jakabos Zsuzsanna (jobbra)
A hazai rendezésű Európa-bajnokság első margitszigeti úszódöntőjében Kis Gergő nagyszerű hajrájának köszönhetően bronzérmet szerzett a férfi 400 méteres gyorsúszásban a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. Az első helyen Yannick Agnel, a másodikon a világbajnok Paul Biedermann végzett. Női 400 vegyesen Hosszú Katinka a 2. lett a brit Hannah Miley mögött, Jakabos Zsuzsanna bronzérmes. A 4x100 női gyorsváltónk a 4. helyen végzett, a magyar férfiváltó a 6. helyen ért célba.

400 M FÉRFI GYORS

KIS: MENTEM, AHOGY BÍRTAM
 „Se az elejét, se a végét nem láttam a versenynek, csak mentem, ahogy bírtam. Nem számítottam a harmadik helyre. Mondtam is a szobatársamnak, hogy nagyon rosszul aludtam délután, végig a 400 gyors járt a fejemben. Arra számítottam, hogy a negyedik-ötödik-hatodik helyen végzek. Természetesen szenzációs volt magyar közönség előtt úszni, éreztem, hogy nem számít, hogy hányadik helyen végzek. A közönség csodálatosan szurkolt" – mondta a 400 férfi gyors után Kis Gergő a Nemzeti Sport Online-nak.

Kis Gergő  3:48.14 perces idővel végzett a harmadik helyen a budapesti Eb első úszódöntőjében a margitszigeten. A győztes a francia Yannick Agnel lett, aki majdnem két másodperccel előzte meg a magyar versenyzőt. A franciát szorosan követte a német Paul Biedermann.

Kis Gergő a gyengébb kezdés után 300 méternél kezdte meg a felzárkózást a hetedik helyről. Az utolsó ötvenre hatodikként fordult és nagyszerű hajrájának köszönhetően végül bejött a 3. helyre.

Angel 2009-ben az ifjúsági Európa-bajnokságon rekordidővel győzött 200 és 400 méter gyorson. A szakértők a rövidebbik távon tartották esélyesebbnek, de 400-on is francia csúcstartóként érkezett Budapestre és nyert is. Méghozzá a nagy favorit, Paul Biedermann előtt, aki a tavalyi római vb-n 200-on legyőzte az amerikai Michael Phelpst.

400 M NŐI VEGYES

A 400 méter női vegyes döntőjében két magyarért is szoríthattunk:  a szám világbajnokáért, Hosszú Katinkátért, aki a 3. idővel jutott a döntőbe és a 6. idővel döntős Jakabos Zsuzsannáért.

A magyarok kiválóan kezdtek: 100 méter után Hosszú és Jakabos vezetett, sőt  még féltávnál is.    

A döntőbe legjobb idővel bejutó brit Hannah Miley féltávnál a harmadik helyen állt, de a mellúszás során átvette a vezetést, és majdnem két másodperces előnybe került a második helyre visszacsúszó Hosszú Katinkával szemben.

Ezt pedig már nem tudta behozni a magyar lány, aki a második helyen végzett az Európa-bajnoki csúccsal győző Miley mögött, Jakabosé lett a bronzérem.

EB, NŐI 400 M VEGYES

 

 

 (Az MTV felvétele)

 

 

HOSSZÚ: NAGYON ELFÁRADTAM

 „Nagyon elfáradtam a végére. A mellig vezettem, de sajnos az nem az erősségem és ezen el is dőlt a verseny. A mellúszásomon mindenképp javítanom kell" – nyilatkozta a verseny után az ezüstérmes Hosszú Katinka.

 JAKABOS: MAJDNEM SÍRTAM AZ IZGALOMTÓL
 

„Nagyon örülök az első felnőtt Eb-érmemnek. A 4:37.92-es időmmel is elégedett vagyok, hiszen ez az egyik legjobb idő, amit ezen a távon elértem a pályafutásom során. Az elején annyira izgultam, hogy majdnem sírtam, fantasztikus a közönség, köszönöm nekik a támogatást" – mondta a bronzérmes Jakabos Zsuzsanna.

4X100-as NŐI GYORSVÁLTÓ

Verrasztó Evelyn 54.40-nel kezdte az első 100 métert, amivel meglepetésre a briteket megelőzve az első helyen váltottunk.

A második százon valamelyest visszaestünk, de Mutina Ágnes így is a második helyen hozta a mieinket.

A harmadik emberünk, Dara Eszter gyengébben kezdett, visszaestünk a 4-5. helyre, ám az utolsó ötvenen Dara jól hajrázott és a harmadik helyen váltott.

A befejező emberünk a 400 vegyes eredményhirdetéséről talán kissé fáradtan érkező Hosszú Katinka volt, aki a 4. helyre hozta be a mieinket, 17 századon múlt az érem. Győztek a németek, másodikak lettek a britek, harmadikok a svédek.

4X100-as FÉRFI GYORSVÁLTÓ

A férfi gyorsváltó az oroszok és a franciák versenye volt: az oroszok új Európa-bajnoki csúccsal legyőzték a címvédő franciákat, miután Izotov az utolsó 100-on lehajrázta az olimpiai bajnok Alain Bernardot.

A Kozma Dominik, Takács Krisztián, Cseh László, Makány Balázs összetételű magyar váltó a 6. helyen ért célba (100-on Kozma hatodikként váltott, egy nyolcadik hely után Cseh lászló már hatodikként váltott és Makány Balázs megőrízte ezt a helyezést).

KÖZÉPDÖNTŐK

Nem sikerült kiharcolniuk a döntőbe jutást a magyar versenyzőknek a női 50 méteres pillangóúszásban: Dara Eszter a 12., Bordás Beatrix a 14. helyen végzett összesítésben. 

Kettős francia siker született a 100 méteres hátúszás középdöntőjében: az első két helyen Camille Lacourt és Jeremy Stravius jutott be a fináléba. Harmadikként az orosz Vitalij Boriszov kvalifikálta magát. 

A fiatal Szekeres Dorina a nyolcadik helyen végzett futamában a női 200 méteres hátúszásban, így a 15. helyen zárt összesítésben, és nem jutott döntőbe.  A férfi 50 méteres pillangóúszásban Takács Krisztián a hetedik lett futamában, és ő is a 15. helyen zárt, így ő sem jutott be a fináléba.

Gyurta Dániel a középdöntőben a második helyen ért célba futamában 100 méter mellen, és így a harmadik helyen kvalifikálta magát a szám döntőjébe. Bodor Richárd a nyolcadik lett a saját előfutamában, így a 15. helyen végzett, és nem jutott be a fináléba.

 GYURTA ELÉGEDETT
 „Remek eredménynek tartom a mai 3. helyemet, és ha holnap az időmön még javítani tudok valamelyest, akkor teljesen elégedett leszek magammal, hiszen 100-on sokkal többre nem számíthatok" – nyilatkozta a mai középfutam után Gyurta Dániel.  
ÚSZÓ EB
 FÉRFI 400 M GYORS, DÖNTŐ
1. Yannick Agnel (francia)  3:46.17
2. Paul Biedermann (német)  3:46.30
3. Kis Gergő (magyar)  3:48.14
4. Nyikita Lobincev (orosz) 3:48.46
5. Sébastien Rouault (francia)  3:48.84
6. Robbie Renwick (brit) 3:49.13
7. Clemens Rapp (német)  3:49.27
8. Cesare Sciocchetti (olasz)
3:51.54
ÚSZÓ EB
NŐI 400 M VEGYES, DÖNTŐ
1. Hannah Miley (brit) 4:33.09 – Európa-bajnoki csúcs
2. Hosszú Katinka (magyar) 4:36.43
3. Jakabos Zsuzsanna (magyar) 4:37.92
4. Anja Klinar (szlovén) 4:38.13
5. Jana Martinova (orosz) 4:42.50
6. Sara Nordenstam (norvég) 4:43.00
7. Grainne Murphy (ír) 4:43.45
8. Barborá Zavadová (cseh) 4:45.24

ÚSZÓ EB
NŐI 4x100-AS GYORSVÁLTÓ, DÖNTŐ
1. Németország 3:37.72
2. Nagy-Britannia 3:38.57
3. Svédország 3:38.81
4. Magyarország (Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka) 3:38.98
5. Oroszország 3:39.06
6. Hollandia 3:39.47
7. Franciaország 3:40.17
8. Fehéroroszország 3:48.90

ÚSZÓ EB
FÉRFI 4x100-AS GYORSVÁLTÓ, DÖNTŐ
1. Oroszország 3:12.46 – Európa-bajnoki csúcs
2. Franciaország 3:13.29
3. Svédország 3:15.07
4. Olaszország 3:15.18
5. Németország 3.15.97
6. Magyarország (Kozma Dominik, Takács Krisztián, Cseh László, Makány Balázs) 3:18.01
7. Belgium 3:18.12
8. Nagy-Britannia 3:18.31

ÚSZÓ EB
FÉRFI 100 M MELL, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Alexander Dale Oen (norvég) 59.29 – Európa-bajnoki csúcs
2. Hugues Dubosq (francia) 1:00.54
3. Gyurta Dániel (magyar) 1:00.56
4. Lennart Stekelenburg (holland) 1:00.71
5. Fabio Scozzoli (olasz) 1:00.72
6. Igor Boriszik (ukrán) 1:00.97
7. Giedrius Titenis (litván) 1:01.21
8. Hendrik Feldwehr (német) 1:01.23
…15. Bodor Richárd (magyar) 1:01.66

ÚSZÓ EB
NŐI 50 M PILLANGÓ, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Therese Alshammar (svéd) 25.50 – Európa-bajnoki csúcs
2. Sarah Sjöström (svéd) 25.66
3. Jeanette Ottesen (dán) 260.02
4. Melanie Henique (francia) 26.23
5. Hinkelien Schreuder (holland) 26.36
6. Amit Ivri (izraeli) 26.51
7. Triin Aljand (észt) 26.56
8. Ingvild Snildal (norvég) 26.68
…12. Dara Eszter (magyar) 26.92
…14. Bordás Beatrix (magyar) 27.15

ÚSZÓ EB
NŐI 200 M HÁT, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Duane Da Rocha Marce (spanyol) 2:10.56
2. Elizabeth Simmonds (brit) 2:10.71
3. Gemma Spofforth (brit) 2:11.25
4. Alicja Tchorz (lengyel) 2.11.68
5. Jenny Mensing (német) 2:12.23
6. Sharon Rouwendaal (holland) 2:12.37
6. Simona Baumrtova (cseh) 2:12.37
8. Alexandra Putra (francia) 2:12.82
…15. Szekeres Dorina (magyar) 2:14.11

ÚSZÓ EB
100 M FÉRFI HÁT, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Camille Lacourt (francia) 52.58
2. Jeremy Stravius (francia) 53.47
3. Vitalij Boriszov (orosz) 54.23
4. Ariszteidisz Grigoriadisz (görög) 54.24
5. Nick Driebergen (holland) 54.34
6. Aschwin Wildeboer (spanyol) 54.46
7. Sztanyiszlav Donyec (orosz) 54.50
8. Markus Rogan (osztrák) 54.51

ÚSZÓ EB
FÉRFI 50 M PILLANGÓ, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Rafael Munoz Pérez (spanyol) 23.15
2. Frederick Bousquet (francia) 23.30
3. Steffen Deibler (német) 23.56
4. Mario Todorovic (horvát) 23.62
5. Joeri Verlinden (holland) 23.66
6. Ivan Lendjer (szerb) 23.81
7. Jakob Andkjaer (dán) 23.83
8. Jevgyenyij Korotyiskin (orosz) 23.90
…15. Takács Krisztián (magyar) 24.37
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik