Tokió 2020: újabb pozitív koronavírusteszt az olimpiai faluban

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.07.20. 08:12
Három nappal az ötkarikás játékok megnyitója előtt kilenc újabb, a játékokhoz köthető pozitív koronavírustesztet regisztráltak Tokióban, egyet az olimpiai faluban – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A szervezők kedd reggeli bejelentésével – július 1-jétől számítva – négy prefektúrában 67-re nőtt a fertőzöttek száma.

Legutóbb az amerikai női tornászválogatott egyik tagjának – aki társaihoz hasonlóan már Japánban, egy edzőtáborban készült az ötkarikás játékokra – lett pozitív a tesztje. Kedden edzője bejelentette, hogy a 18 éves Kara Eakerről van szó, őt tartalékként nevezték az olimpiára – írja az MTI.

Az amerikai szövetség szerint a versenyzőt elszigetelték, miként egyik társát is, akivel közvetlen kapcsolata volt. A hatfős csapat – benne a négyszeres olimpiai és tizenkilencszeres világbajnok Simone Biles – viszont folytatja felkészülését, ám elővigyázatosságból hétfőn másik szálláshelyre költözött, és új edzéshelyszínt keresett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik