Tokió 2020: Thomas Bach további oltásra buzdít

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.30. 11:51
null
Thomas Bach (Fotó: AFP)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke arra buzdít, hogy lehetőség szerint az eddigieknél is nagyobb mértékben oltsák be a koronavírus ellen a július 23-án kezdődő tokiói játékok résztvevőit és közreműködőit – számolt be róla az MTI.


Az olimpiai közösségnek küldött levelében a német sportdiplomata azt írta, hogy a külföldről érkező delegációk tagjainak 84 százaléka oltottként érkezik Japánba.

„Bár ezek a számok már meghaladják az előzetes várakozásainkat, mindenkit arra buzdítok, kövessen el mindent azért, hogy még magasabbak legyenek” – fogalmazott Bach.

A NOB-elnök szerint az ötkarikás világszervezet Japánba érkező tagjainak körében közel százszázalékos lesz az átoltottság, illetve az immunitás.

„Információink szerint a médiamunkások hetven-nyolcvan százaléka is megkapta már az oltást”
– tette hozzá.

Bach arra is kérte a versenyzőket, hogy minél hamarabb ismerkedjenek meg a játékok ideje alatt rájuk is érvényes szabályozásokkal, amelyek a koronavírus terjedését hivatottak meggátolni.

„Emlékeztetnem kell benneteket arra, hogy mi mindannyian az ötkarikás mozgalmat képviseljük, és a világ bennünket fog nézni, figyelve minden megmozdulásunkat" – hangsúlyozta Thomas Bach.

A pandémia miatt tavalyról idénre halasztott tokiói olimpia továbbra is a kritikák kereszttüzében áll, egy közelmúltbeli közvélemény-kutatás szerint a japánok többsége azt szeretné, ha ismét elhalasztanák vagy törölnék.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik