Tokió 2020: Szucsánszki hazautazik, újabb csere női kéziseinknél

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.07.30. 14:47
null
Szikora Melinda is bekerült a keretbe (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Mint beszámoltunk róla, az Orosz csapat elleni csoportmérkőzésen vállsérülést szenvedett a magyar női kézilabda-válogatott irányítója, Szucsánszki Zita, számára az első híreknek megfelelően véget ért az olimpia. A mieink kihasználták a második cserelehetőségüket is, Janurik Kinga kisebb térdsérülése miatt Szikora Melinda került be a kapusok közé.  

Az MKSZ tájékoztatása szerint a magyar válogatott keretébe a tartalékok közül Helembai Fanny mellett immár Szikora Melinda is bekerül a szombati, spanyolok elleni találkozóra. Janurik Kinga kisebb térdsérüléssel bajlódik, helyére érkezik a Tokióban tartózkodó és az elmúlt hetekben is folyamatosan a csapattal edző Szikora.

Mint ismert, Szucsánszki Zita és Kovacsics Anikó egyaránt vállsérülést szenvedett, így ők már nem tudnak a csapat rendelkezésére állni a továbbiakban.

A magyar válogatott eddig mindhárom csoportmeccsét elvesztette, sorrendben a franciák, a brazilok és az oroszok ellen, így a hátralevő két fordulóban a spanyolokat és a svédeket is le kell győznie a továbbjutáshoz.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT OLIMPIAI KERETE A SPANYOLORSZÁG ELLENI MÉRKŐZÉSRE
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szikora Melinda (Siófok KC/SG BBM Bietigheim, német)
Jobbszélső: Lukács Viktória (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Kiss Nikoletta (Siófok KC), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Irányító: Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Kisfaludy Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Helembai Fanny (Váci NKSE)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria/Győri Audi ETO), Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK Budapest/FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria/Győri Audi ETO)
Szövetségi kapitány: Elek Gábor
Edző: Danyi Gábor
Szakmai tanácsadó: Görbicz Anita

A játékosoknál az előző és a 2021–2022-es idénybeli klubjukat egyaránt feltüntettük.

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI CSOPORTMÉRKŐZÉSEI AZ OLIMPIÁN
Július 31., 12.30: Magyarország–Spanyolország
Augusztus 2., 9.15: Magyarország–Svédország
Az időpontok magyar idő szerint értendőek.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 3 2 1 95–76 +19 5
2. Spanyolország 3 2 1 79–79 0 4
3. Brazília 3 1 1 1 80–78 +2 3
4. Franciaország 3 1 1 1 83–85 –2 3
5. Orosz csapat 3 1 1 1 86–91 –5 3
6. MAGYARORSZÁG 3 3 87–101 –14 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik