Tokió 2020: a szabály az szabály – a japánok senkivel sem kivételeznek

SZŰCS ANDRÁS (Tokió)SZŰCS ANDRÁS (Tokió)
Vágólapra másolva!
2021.07.28. 15:01
null
Rendkívül precízek a japánok (Fotó: Mirkó István)
A zászlóból kiindulva nem az lenne az első gondolatunk, hogy a japánok milyen szögletesek. De azok.

 

Mondhatnánk azt is, hogy kockák, ahogy mondják azokra, akik a mobiljukat, egyéb kütyüiket nyomkodják naphosszat anélkül, hogy akár csak egyszer is felnéznének a monitorból, miközben például odakint szépen süt a nap. Persze a világ legnagyobb technikai vívmányaiból számosat köszönhetünk e népnek, például itt-tartózkodásunk oka, az olimpia kapcsán a Tokióban 1964-ben megrendezett játékokat is hozhatjuk, mert az volt az első, amelyen már ezredmásodpercet is mértek a Seikónak hála, illetve akkortól lövik körbe műholdakon a tévé közvetítését.

Azóta ezek alapvetések, immár a robotika az egyik fő műsorszám errefelé, de arról kissé csalódottan kell beszámolnunk, hogy nem jött szembe egy sem, amelyik Robin Williamsszé vagy Will Smith ellenségévé válna – jó, az utóbbi nem akkora csapás. Szóval, egyelőre nem láttunk emberszabású gépeket, aminek az is lehet az oka, hogy még nem telt le az érkezésünktől számított 14 nap, ezért a TKV-járatait sem használhatjuk egyelőre, csakis a hivatalos olimpiai szállítóeszközöket. Következésképp nem ellenőrizhettük, a metróállomásokon működnek-e az eredetileg a külföldi nézők sokaságának fejlesztett, több nyelven beszélő útba igazító robotok.

A humanoidok meg nem beszélnek semmilyen nyelven, így útba igazítani sem tudnak – a saját elképzeléseik szerint terelni annál inkább! És nemcsak vonalasak, hanem tényleg szögletesek. Például ha adódik egy kereszteződés, tök mindegy, hogy olimpiai helyszínnél járunk, amelyet hatóságilag több háztömbnyire elkerítenek és kiürítenek, azaz nincs autó- és gyalogosforgalom sem, az elő nem fordulhat, hogy spóroljunk néhány métert, és levágjunk egy kanyart, igenis át kell kelni a zebrán, majd fordulni kilencven fokot, és átkelni a másik zebrán is, megvédve magunkat a semmitől. Ez alól talán csak a híres Sibuja metróállomásnál található kereszteződés képez kivételt, ám az a buborékon kívül van, és konkrétan megrajzolták az átlós zebrát is, így állítólag háromezren átkelhetnek egyetlen lámpaváltással.

Minden szabályt be kell tartani (Fotó: Mirkó István)
Minden szabályt be kell tartani (Fotó: Mirkó István)

 

Ha pedig már a lámpánál tartunk, azt sem szabad ám figyelmen kívül hagyni, még akkor sem, ha az éjjel közepén és a város szélén járunk, erre saját sztorink Szilágyi Áron aranyérmének éjszakája. Legendánk döntője helyi idő szerint 21.15-kor kezdődött, és mivel nyert, bőven éjfél utánig tartott a program. Olyannyira, hogy jó hazai szokás szerint a küldöttségünkre kapcsolták a villanyt, majd zárták a csarnokot, ami ráadásul az olimpiai falu–sajtóközpont–buszpályaudvar szentháromsághoz képest inkább Budapest–Hortobágy viszonylat. Az itteni ötkarikás taxizásról ejtünk még szót, egyelőre legyen elég annyi, hogy éjnek évadján és Tokió közigazgatási határán túlról hazahozni a munkatársaidat nemes, de majdnem lehetetlen küldetés. Végül persze összehoztuk, megtaláltuk egymást az isten háta mögött is – ahol természetesen az éjjel közepén is négy fénykardos rendőr vigyázta a pusztaságot. De akkurátusan ám: amikor a végelgyengülés határán az utolsó zebrához tántorgott tudósítónk és fotósunk, az addig szigorúan előretekintő közeg felemelte a karját, és hivatalian jelezte: majd ha zöld lesz.

Ezen még a honfitárs taxis is csak mosolygott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik