Tokió 2020: a NOB a közhangulat változásában bízik

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.12. 19:07
null
Marks Adams (jobbról) szerint az olimpia összehozza az embereket (Fotó: AFP)
A tokiói játékokat ellenző felmérések ellenére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bízik abban, hogy a sportsikerek nyomán megváltozik a közhangulat – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

„Tudomásul vesszük a közvélemény álláspontját, de úgy véljük, hogy megrendezhető az olimpia – jelentette ki szerdai online sajtótájékoztatóján Mark Adams, a NOB szóvivője. – Amint bekövetkezik egy emlékezetes pillanat a játékokon, megváltozik a helyzet. Megértjük, hogy az emberek óvatosak, de a japán népnek bizakodásra adhatnak okot a tokiói tesztversenyek, a mostanában lebonyolított számos nemzetközi sportesemény és az Egészségügyi Világszervezet támogatása” – tette hozzá, megerősítve, hogy a NOB biztos az olimpia sikeres megrendezésében.

Adams szerint amint elkezdődik a seregszemle, és a japánok büszkék arra, hogy történelmi pillanatban lehetnek házigazdák, a közvélemény a játékok mellé áll.

„Nehéz időket élünk, de ez a kiemelkedő esemény összehozza az embereket” – vélekedett a szóvivő, aki arról is beszélt, hogy mintegy 7800 kvóta már gazdára talált a sportolók között.

Az online sajtótájékoztató váratlan közjátékkal ért véget, egy újságíróként regisztrált személy ugyanis „mondj nemet az olimpiára″ feliratot tartott a kamerához, és durván szidalmazta a játékok megrendezését, mielőtt lekapcsolták.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a koronavírus-járvány miatt a japánok kétharmada nem szeretné, ha az idén nyáron megrendeznék a tavalyról elhalasztott tokiói olimpiát. Az öt napja elindított, olimpiarendezést ellenző petíciót több mint 300 ezren írtak már alá.

A lakosság beoltottságának aránya a szigetországban továbbra is rendkívül alacsony, és a múlt héten meghosszabbították május végéig a rendkívüli állapotot Tokióban és három másik prefektúrában.

Külföldi nézők és külföldi önkéntesek nem utazhatnak az olimpiára, de ezek az intézkedések sem enyhítették a játékok megrendezése miatti aggodalmat országszerte.

Az olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik