Tokió 2020: a japán fővárosban is enyhítenek a korlátozásokon

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.06.17. 12:44
null
A veszélyhelyzet vasárnap ér véget többek között Tokióban (Fotó: AFP)
A japán kormány csütörtökön úgy döntött, hogy több prefektúrában és Tokióban is – bő egy hónappal a július 23-án rajtoló nyári olimpia előtt – enyhít a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon.

 

Néhány intézkedés érvényben marad, hogy ne kapjanak új lendületet a fertőzések, például az éttermek este 8-kor bezárnak, alkoholt pedig csak 19 óráig árusítanak. A veszélyhelyzet vasárnap ér véget többek között Tokióban, Hokkaidón, Oszakában, Kiotóban, Hirosimában és Fukuokában, és a déli Okinava lesz az egyetlen prefektúra, ahol érvényben marad július 11-ig, mert ott változatlanul túlterheltek a kórházak.

Arról várhatóan a jövő héten születhet döntés, hogy a javuló járványügyi adatok miatt hány nézőt engedhetnek be az ötkarikás eseményekre. A helyi média szerdán arról számolt be, hogy a kormány maximum 10 ezer nézővel számolna helyszínenként úgy, hogy külföldi szurkolók nem érkezhetnek. A szervezők a kormánnyal, a tokiói városvezetéssel és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) közösen határoznak majd.

A szervezőbizottságnak és a NOB-nak egyelőre nem sikerült a maga oldalára állítania a közvéleményt, a helyiek többsége ugyanis – a pandémia miatt – ellene van a július 23. és augusztus 8. között sorra kerülő játékok lebonyolításának.

Az olimpiát a járvány miatt halasztották el tavaly egy évvel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik