Paralimpia 2020: újabb két biztos érmesünk van Tokióban

VINCZE SZABOLCS (Tokió)VINCZE SZABOLCS (Tokió)
Vágólapra másolva!
2021.08.27. 20:03
null
Szvitacs Alexa már biztosan érmet szerez (Fotó: MTI)
Két asztaliteniszezőnk, Szvitacs Alexa és Pálos Bence elődöntőbe jutott a tokiói paralimpián, ami már biztos dobogót jelent, Pálos ráadásul a nap legjobb meccsét játszotta japán ellenfelével.

 

KERETBE FOGLALTÁK A NAPOT a magyar asztaliteniszezők a tokiói paralimpián, méghozzá két remek eredménnyel. Reggel kiderült, hogy az Európa-bajnok Szvitacs Alexa bejutott az elődöntőbe, így biztosan érmet szerez. Ez akkor vált biztossá, amikor a kínai Hiung Kuj-jen a várakozásoknak megfelelően simán, 3:0-ra legyőzte a brazil Danielle Rauent az utolsó csoportmeccsen, így eldőlt, hogy a magyar lány az ausztrál Li Na Leijel találkozik a legjobb négy között, és már biztosan szerez érmet.

VÉLEMÉNYEK
KRAJNYÁK Zsuzsanna, kerekesszékes vívó: – Megváltoztatta a helyzetet, hogy az ukránok legyőzték a kínaiakat, de mi ettől függetlenül arra készültünk, hogy az ukrán együttest meg kell vernünk. Nagyon egyben volt a csapatunk, és nagyon készültünk, már reggel, a kínaiak elleni mérkőzésen is lehetett látni a tüzet a lányokon. Mindenki jól is teljesített, de azzal nem számoltunk, hogy az ukránok megverik a kínaiakat. Ez fölborította a papírformát, mert körbeverés lett volna, ha mi nyerünk. Számolgattuk, hogy milyen tusaránnyal kellene nyernünk, ami nem nagyon állt nekünk jól, nem lett volna elég 45:43-ra nyerni, hanem negyven alatt kellett volna őket tartani. Lehet, hogy ez a számolgatás sem tett jót. Az ukránok ellen szoros mérkőzésen nyerni szoktunk, de majdnem két éve nem volt versenyünk, ami szerintem sokaknak hiányzott, nehezen rázódnak vissza a versenyzésbe.
SZVITACS Alexa, para-asztaliteniszező: – A török ellenfelem elleni győzelem után tizenöt percig azt hittem, továbbjutottam, szerintem nem volt korrekt az utolsó csoportmeccset másnapra tenni. Este nem aludtam semmit sem én, sem a családom, sem az otthoni edzőm, csak reggel jöttek a telefonok, hogy továbbjutottam, óriási kő esett le a szívemről. Eddig harminc százalékot tudtam nyújtani, remélem, az elődöntőben végre kijön belőlem minden, mindent meg fogok tenni az ausztrál lány ellen, aki egyébként Rióban még kínai színekben versenyzett. Nem játszottam még vele sosem, balkezes, támadó játékos, a stílusa fekszik nekem. A paralimpia más, a feszültség miatt két napig azt sem tudtam, merre van az arccal előre, most megnyugodtam, hogy éremmel térhetek haza, de nem akarok megelégedni ennyivel. Otthon egy bajnoki előtt is mindig izgulok, ám olyat még sosem éreztem, mint itt. Ezt nem tudom leírni.

Ugyanezt elmondhatja magáról a harmadik nap legjobb meccsét játszó Pálos Péter is, aki a negyeddöntőben egy újabb hazai versenyzővel találkozott. A japán Aszano Takasi már 2:0-ra vezetett, ekkor úgy nézett ki, a mérkőzés elúszott. A BVSC 35 éves sportolója azonban másképp gondolta, számára csak ekkor kezdődött igazán a találkozó, és sorozatban három játszmát megnyerve, óriási csatában kiharcolta a továbbjutást. Ezzel az is biztossá vált, hogy a 2012-es arany és a 2016-os bronz után Pálos a harmadik paralimpiáján is érmet fog szerezni

A Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla összetételű női párbajtőrcsapatunk nem jutott tovább a csoportból, ami egyrészt az ukránoktól elszenvedett vereséggel is magyarázható, de azzal is, hogy korábban Kína, amely végül megnyerte a paralimpiát, a csoportban 45:44-re kikapott az ukránoktól, ami felborította az esélyeket. Végül elúszott a továbbjutás a magyaroknak, de az erőviszonyokról sokat elmond, hogy Kína a döntőben visszavágott az ukránoknak. Igaz, a finálé már nem alakult izgalmasan, a kínaiak 10:1-es vezetéssel kezdtek, a nagyon sima összecsapásnak 45:17 lett a vége.

A szombati nap magyar szempontból igencsak termékenynek ígérkezik a paralimpián, a két asztaliteniszező már biztosan éremmel zárja a világversenyt, Száraz Evelin és Pap Bianka úszásban ugyancsak esélyes arra, hogy dobogóra álljon, hiszen mindketten olyan versenyszámban indulnak, amelyben voltak már Európa-bajnokok is. Bár nem ez a fő száma, a százméteres síkfutás döntője szinte biztos a paraatléta Ekler Lucának is, a vívókban pedig mindig lehet reménykedni.

OLYAN VOLT, MINT A LEGDURVÁBB HULLÁMVASÚT – PÁLOS PÉTER, para-asztaliteniszező
– Milyen érzés két japán riválist is legyőzni a saját hazájában?
– Bevallom, nem különösebben foglalkoztatott eddig a tény, de így visszagondolva, az első meccs nagyon nehéz volt, bár tudtam, hogy ellenfelem nagyon ügyes. Ez a mostani mérkőzés pedig olyan volt, mint a legdurvább hullámvasút.

– Hogyan sikerült 0:2-ről megfordítani a meccset? Mi változott?

– Nem ismertem a srácot, de tudtam, hogy a szervái nem fognak feküdni nekem. El is ment 2:0-ra, de igaza lett az edzőmnek, hogy az újonc japán elremegi a végét. Ezt most sikerült megnyerni, de egyetlen poént sem tudnék feleleveníteni.

– Az első meccs után azt mondta, még nem találja a játékát. Sikerült ezen túllendülni?
– A játékommal még mindig nem vagyok elégedett, ám amíg nyerek, addig el tudom fogadni. A következő ellenfelemet, a francia srácot már többször is megvertem korábban, de majd meglátjuk, mit hoz az elődöntős meccsünk. Éremért jöttem Tokióba, ami most már megvan – kiderül, mennyire sikerül kifényesíteni!
PARALIMPIAI NAPLÓ – LÉGKONDI MINDHALÁLIG
Elég erős a kontraszt Japánban a kinti és a benti levegő között, Tokióban ugyanis nincs olyan helyiség, de autó sem, amely ne lenne klimatizált. Nem is lenne ezzel baj, a helyieknek nyilván így jó, az európaiaknak viszont nem feltétlenül, lévén arrafelé nincs sem ilyen meleg, sem ilyen magas páratartalom. Egyébként én alapvetően ki vagyok békülve a klímával, időnként kifejezetten jól tud jönni, kár, hogy a vesém most nem így gondolta. Hiába, nem vagyunk mindig egy hullámhosszon, le is kellett vennem a hotelszobámban a klímát, így ugyan naponta egy litert izzadok, de legalább nem fáj. Mondjuk nem olyan durva a helyzet, mint amilyet két éve Dohában tapasztaltam, amikor a déli órákban tömegek ültek és feküdtek céltalanul a klimatizált plázák padlóján, mert nem lehetett kimenni a szabadba, ahol még az árnyékban is legalább harminc fok volt.

EREDMÉNYEK
Férfiak
Para-asztalitenisz. Negyeddöntő. S1:Nam Ki Von (dél-koreai)–Major Endre (magyar) 3:0 (6, 12, 3). S11: Pálos Péter (magyar)–Aszano (japán) 3:2 (–13, –7, 9, 8, 5).
Paraíjászat. W1. Rangsoroló: ...4. Gáspár Tamás (magyar) 647 pont.
Parakerékpár: C5. 4000 méteres üldözéses verseny. Pb: Dorian Foluon (Franciaország) 4:20.757. Selejtező: ...7. Wermeser Zsolt (magyar) 4:35.606.
Nők. Kerekesszékes vívás. Női párbajtőrcsapat. Pb: Kína, ...5. Magyarország.
Para-asztalitenisz. Csoportmérkőzések. S8: Arlóy Zsófia (magyar)–Van Hoof (holland) 3:0 (10, 5, 3). Negyeddöntő: Dahlen (norvég)–Arlóy 3:1 (12, 6, –9, 5).

A MAGYAROK PROGRAMJA
SZOMBAT
Férfiak

2.00: kerekesszékes vívás, tőr egyéni, csoportkör, 16-os tábla (A-kategória: Osváth Richárd)
paraúszás, 100 m mell, előfutam (Iván Bence)
4.21: parakerékpár, 1000 méteres időfutam, döntő (Ocelka Róbert, segítője: Nagy Gergely)
7.00: para-asztalitenisz, elődöntő (Pálos Péter)
9.30: kerekesszékes vívás, tőr egyéni, elődöntők, bronzmérkőzés, döntő (A-kategória: Osváth Richárd?).
10.00: paraúszás, 100 m mell döntő (Iván Bence)
Nők
2.07: paraúszás, 100 m mell, előfutam (Száraz Evelin)
2.25: paraúszás, 100 m gyors, előfutam (Pap Bianka)
4.00: kerekesszékes vívás, tőr egyéni, csoportkör, 16-os tábla (A-kategória: Krajnyák Zsuzsanna, Hajmási Éva, B-kategória: Mező Boglárka)
5.20: para-asztalitenisz, elődöntő (Szvitacs Alexa)
9.30: kerekesszékes vívás, tőr egyéni, elődöntők, bronzmérkőzés, döntő (A-kategória: Krajnyák Zsuzsanna, Hajmási Éva, B-kategória: Mező Boglárka)
10.07: paraúszás, 100 m mell, döntő (Száraz Evelin?)
10.20: paraúszás, 100 m gyors, döntő (Pap Bianka?)
13.01: paraatlétika, női 100 méter, döntő (Ekler Luca)
VASÁRNAP
Férfiak

4.00: Para-erőemelés, 88 kg (Sedric Watchou)
Nők.
1.31: paratriatlon, női verseny (Lévai Petra)
3.39: paraúszás:, 100 m mell, előfutam (Illés Fanni)
4.04: paraúszás, 4x100 m gyorsváltó, előfutam (Magyarország)
4.30: kerekesszékes vívás, női tőr csapat, csoportmérkőzések (Magyarország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik