Paralimpia 2020: magyar kvóta erőemelésben

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 11:46
null
Sedric Watchou is ott lesz a paralimpián (Fotó: Getty Images)
Erőemelésben is lesz magyar induló az augusztus 24-én kezdődő paralimpián, a hazai szövetség közlése szerint Sedric Roussel Watchou képviseli majd a piros-fehér-zöld színeket Tokióban – írja az MTI.

 

„A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság tájékoztatása szerint Sedric Watchou képviselheti a magyar színeket a paralimpián, miután szabadkártyát kapott” – idézte Berke Lórándot, a Magyar Erőemelő Szövetség elnökét a Nemzeti Versenysport Szövetség szerdai közleménye.

Sedric Watchou az utóbbi időben a 88 kilogrammos mezőnyben ért el eredményeket nagy nemzetközi versenyeken, többek között Eb-ezüstérmet szerzett.

„A parafekvenyomás 1988 óta szerepel a paralimpián. Jó azt kijelenteni, hogy sorrendben a kilencedik játékok következnek, amelyen indul magyar versenyző. Eddig három magyar éremszerzés volt: 1988-ban Nánási István ezüstöt nyert, 2004-ben Szávai Csaba bronzérmes, míg 2016-ban Tunkel Nándor ugyancsak harmadik lett” – tette hozzá a sportvezető.

A magyar paralimpiai csapatnak így már 39 kvótája van: hat asztaliteniszben, négy atlétikában, egy erőemelésben, egy íjászatban, hat kajak-kenuban, hét kerekesszékes vívásban, kettő kerékpárban, kettő sportlövészetben, egy triatlonban és kilenc úszásban.

A paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik Tokióban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik