Paralimpia 2020: ismét megnyílt az olimpiai falu

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 09:15
null
(Fotó: AFP)
Ismét megnyílt a tokiói olimpia falu, amely keddtől a paralimpiára érkezőket fogadja – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

 

A delegációk tagjait – akárcsak az augusztus 8-án véget ért olimpia alatt – naponta tesztelik majd koronavírusra, a bent lakóknak kötelező lesz maszk viselése és tartaniuk kell egymástól az előírt távolságot. A szervezők további biztonsági intézkedéseket helyeztek kilátásba, mivel a paralimpikonok között akadnak olyanok akik fertőzés esetén nagyobb veszélynek lennének kitéve.

Muto Tosiro, a szervezőbizottság vezetője sajtótájékoztatón azt ígérte, minden tőlük telhetőt elkövetnek majd, hogy megelőzzék a versenyzők megfertőződését.

A jövő keddi megnyitóval kezdődő paralimpiára 160 országból 4400 sportolót várnak. A versenyek augusztus 4-ig tartanak, és 5-én lesz a záróünnepség.

A magyar versenyzők első csoportja múlt pénteken utazott el Japánba, kedden (ma) kel útra a legnagyobb létszámú csapatrész, a teljes sportolói küldöttség pedig összesen hat részletben érkezik meg a játékok színhelyére – a Magyar Paralimpiai Bizottság tájékoztatása szerint.

A japán kormány keddtől szeptember 12-ig meghosszabbította a koronavírus miatt a fővárosban, Tokióban elrendelt járványügyi szükségállapotot, egyben a korlátozásokat több más prefektúrára is kiterjesztette.

Az elmúlt hetekben a koronavírus-helyzet Japánban folyamatosan romlott. A múlt héten a fertőzöttek száma meghaladta az egymilliót. Mostanra ez a szám közel 160 ezerrel megemelkedett. Koronavírusban eddig 15 400-an haltak meg. Mintegy 960 000 fertőzött ember felgyógyult, míg több mint 1600 beteg állapota súlyos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik