Olimpia: Boldogság, hogy egyáltalán ott leszünk Tokióban – Kulcsár Krisztián

Vágólapra másolva!
2021.06.28. 09:23
null
Kulcsár Krisztián katartikus olimpiára számít (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Kulcsár Krisztián a MOB elnöke, ezt mindenki tudja. De ezenkívül olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó is, nem beszélve a civil diplomáiról. Szóval, kevesebb mint egy hónappal Tokió előtt bőven volt miről beszélgetnünk – például arról, hogy hétfőn tölti be az ötvenet.

Egy hónap sincs már az olimpia megnyitójáig, előtte pedig itt az ötvenedik születésnapja is: a kettő közelségén elmerengett?
– Egyáltalán nem – felelte Kulcsár Krisztián.

KULCSÁR KRISZTIÁN

Született: 1971. június 28., Budapest
Sportága: vívás (párbajtőr)
Legjobb eredményei sportolóként: 2x olimpiai-2. (1992: csapat, 2004: csapat), 3x világbajnok (1998: csapat, 2001: csapat, 2007: egyéni), 2x vb-3. (1995: csapat, 2000: egyéni), 2x Európa-bajnok (1998: csapat, 2007: csapat), Eb-2. (2008: csapat), Eb-3. (2000: csapat), universiade-1. (1995: csapat), 2x universiade-2. (1993: csapat, egyéni), 16x magyar bajnok (1989, 1991, 1994, 1995, 1996, 1997, 1999, 2001, 2003, 2004, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010: mind csapat, 2012: egyéni)
Munkái sportvezetőként: a Magyar Vívószövetség elnökségi tagja (2004–2012), a Magyar Vívószövetség általános alelnöke (2013–2014), a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója (2014–2017), a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (2017–)
 Díjai, elismerései: Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (1992), Honvédelemért kitüntetés II. osztály (1998), az Év csapatának tagja Magyarországon (1998), Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2004), az Év vívója Magyarországon (2007)

Nem is érdekli a kor?
– Annyira, mint bárki mást. Nyilván a család, barátok esetében figyelek a dátumokra, illetve engem is zavarnak az öregedés jelei. Viszont a személyekhez kapcsolódó ünnepségek a szűk családunkban nincsenek a középpontban: a fiam három hete volt tizennyolc éves, de a feleségemmel itthon sem voltunk, mégsem érzi úgy, hogy ne szeretnénk. Persze felköszöntjük egymást, ám ennyi.

Pedig az ötven kedvelt alkalom a nagyjából félidős összegzéshez is.
– Ilyet lehet időszakonként tenni, igen, ám én inkább úgy érzem, ez nem a második félidő, hanem a harmadik harmad.

A harmadik harmad?!
– Igen. Ha az aktív életem kezdetét a húszas éveim elejére teszem, és még nagyjából két aktív évtized áll előttem, a legjobb indulattal sem mondhatom, hogy a B-oldal kezdődik... Legfeljebb a B-oldal második száma, de az sosem olyan jó, mint az első!

Tekerjünk akkor vissza az elejére: gyermekként miként élte meg a családi folyamatokat?
– Ezzel sosem volt probléma. Négyéves voltam, amikor a szüleim elváltak, és az édesapám – Kulcsár Gábor válogatott kosárlabdázó – azóta Svájcban él. Sem a húgom, sem én nem éreztük, hogy ebből hátrányunk származott volna, ráadásul a szüleink jó viszonyban maradtak. Amikor pedig Móna István – aki olimpiai bajnok öttusázó – megjelent a családunkban, nyolc-kilenc esztendős lehettem, ő segített, hogy 1981-ben újra találkozhassak édesapámmal: Móna vitt ki Münchenbe, ahová ő is átjött Svájcból... Egyébként ők is jóban voltak, ismerték egymást száz éve: apám menő kosaras volt a MAFC-ban, még a Gabányi-, Korányi-, Kangyal-időszakban, és a Honvéddal gyepálták egymást állandóan. Más volt akkor a közélet, az emberek jobban szerettek sportolni, a sportolók is jobban ismerték egymást.

Ilyen környezetből indulva aligha lehetett volna, mondjuk, hegedűművész...
– Főleg, hogy nincs is hozzá fülem! A Városmajorban kezdtem iskolába járni, amely ének-zene tagozatos volt, tehát a zenetanulás is előkerült, ám édesanyám megkapta, hogy a gyerek hallása katasztrofális, a zenét gyorsan verje ki a fejéből. Ugyanilyenek az enyéim is: a lányoknak jó a hallásuk, hegedültek, furulyáztak, énekeltek – de a fiam az én fülemet örökölte.

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)

Nekik is kötelező volt a sportolás?
– Igen, ám nem eredménykényszerrel. A két lányom már abbahagyta, tanulnak, egyetemisták. A fiam tizennyolc, vív a Vasasban továbbra is, úgy látom, élvezi.

Örök honvédosként hogyhogy a Vasasba vitte?
– Ó, ez régi történet! Tényleg a Honvédban töltöttem az életem, viszont 2010 körül a gyerekek a Vasasban kezdtek vívni, és én is elkezdtem lejárni. Végül leigazoltam, hogy ne ingyen használjam a meleg vizet.

Az olimpia felsőbbrendűségéről

„Az olimpiai sportágak döntő többségében ez az esemény jelenti az önmegvalósítás csúcsát. Sportszakmailag hiába lehet adott esetben értékesebb egy világbajnokság, mindenki olimpiai bajnok akar lenni. És nem a magángép, a nagy fizetés, az életjáradék ösztönöz, az motivál, hogy bajnok akarsz lenni, hős, olyan, mint Balczó András vagy Keleti Ágnes. Vajon a sportszeretők közül kik tudják, hogy Papp Laci hányszor volt világbajnok? És Növényi Norbert? De azt, hogy hányszor és hol nyertek olimpiát, azt mindenki számon tartja."

Helyette megnyerte nekik az egyetlen egyéni ob-aranyát, már visszavonult sportolóként – akkor nyilatkozta nekünk mosolyogva, hogy „későn érő típus”.
– Tizennégy elmúltam, amikor elkezdtem vívni. Két évvel később utánpótlás-válogatott lettem, rá két esztendőre pedig felnőttkerettag, nyertem junior-világkupát, és huszonegy évesen olimpiai érmet. Ilyen a későn érő?

Mi csak idéztünk.
– A barcelonai olimpia fiatal párbajtőrcsapata nagy lendülettel indult, és talán még több volt bennünk, az igazság azonban az, hogy nem mi voltunk a legjobbak. Lehet, világklasszis csapat voltunk, ám voltak nálunk még jobbak, és én sem voltam soha a világ legjobb vívója, még akkor sem, amikor világbajnokságot nyertem.

Akkor miként történhetett?
– Sportági sajátosság...

Miként az is, hogy a vívás egyszerre egyéni és csapatsport. Ennek a kettősségét miként élik meg?
– Vannak nagyszerű egyéni vívók, és vannak olyanok, akik megbízható csapatemberek. Ezt a vívó személyiségéből fakadó, pszichés kérdésnek látom. Más az egyéni és a csapatversenyek hangulata, a sikerek megélése is. Miközben az egyéni a magasabb sportértékű, másokkal együtt örülni és osztozni a dobogón érzelmileg nagyobb katarzist jelentett. Én kifejezetten csapatvívó voltam.

Ha ennyire szereti a csapatérzést, az úszás meg öttusázás után hogyhogy vívó lett, és nem vízilabdázó?
– És ha azt mondom, hogy vízilabdáztam is? Mert egyébként igen. A Csasziban ott edzett a korosztályom később világverő KSI-s generációja, de annak ellenére, hogy édesapám válogatott kosaras volt, sosem volt labdaérzékem – évekkel később Tatán a focizások alkalmával is a legutolsók között választottak... Viszont állhatatos voltam, jártam az uszodába hajnali 5.40-re, leúsztam a napi tíz-tizenkét ezer métereket, ám csak egy voltam a többiek közül, nem kiemelkedő tehetség. Ugyanakkor az úszás hasznos alapsport, jól jött kezdő öttusázóként is – kár, hogy a futás miatt ebben sem volt jövőm. Viszont ha egy öttusázónak van érzéke a víváshoz, a páston köt ki, pláne, ha Kulcsárnak hívják.

A sportról és kultúráról

„Jártam vagy hatvanszor Párizsban, huszonötször Londonban, bejártam a világot, és hiába csak egy-két napod akad, azért van lehetőség másra is, mint versenyezni. Ha sokat jársz Párizsba, idővel nemcsak az Eiffel-tornyot látod, hanem a Musée d'Orsay-t is. Barcelonában is rengetegszer voltunk: az, hogy kimegyünk egy sörre a Ramblára, az mindig benne volt, ám egyszer Kovács Iván barátom mondta, van Picasso-múzeum is, nézzük már meg, és útközben álljunk meg a Sagrada Famíliánál! Szóval, azért ragad az emberre kultúra."

Manapság mit sportol?
– Le-lejárogatok vívni, szabadidős jelleggel, és vízi lény maradtam, sokat és hosszan úszom. Tudom, a leghasznosabb a futás lenne, de azt nem... Amikor pedig lent töltöm az időmet Balatonszemesen, imádok beszállni strandröpizni.

Örökmozgóként indította el a civil pályáját is, miközben javában sportolt, sőt, az aranyérmei még csak eztán következtek?
– Ez jött magától értetődően: amikor 1996-ban diplomáztam, túl voltunk az atlantai olimpián, tettre kész voltam, és a vívás mellett az időmbe is belefért, hogy elkezdjek teljes állásban dolgozni. Úgyhogy a civil pályán elindulnom nem is volt kérdés.

És később a sportvezetőség?
– Nem voltak eredendő ambícióim, amikor lehetőségek adódtak, azokat igyekeztem megragadni. Aktív versenyző koromban azt gondoltam, tisztviselőként dolgozom majd, nevelgetem a gyermekeim és élem a sportszerető civil életem. Ám amikor befejeztem, elfogadhatatlannak tűnt, hogy évente egyszer kinézek egy magyar bajnokságra s ez jelentse, hogy a vívócsaládhoz tartozom. Úgyhogy szóltam a szövetség vezetőinek, ha tudok segíteni, hívjanak. Így lettem az elnökség tagja, amelyben a nemzetközi ügyeket vittem, majd később alelnök. Aztán a nemzetközi szövetség elnöke hívott sportigazgatónak. Ezt az álommunkát csak egy másik tudta elhomályosítani: 2017 tavaszán több befolyásos MOB-tag is megkeresett, nem gondolkoznék-e azon, hogy elinduljak az elnöki címért.

Mitől vonzó MOB-elnöknek lenni?
– A magyar olimpiai mozgalom irányítója a Magyar Olimpiai Bizottság. E szervezet vezetése leírhatatlanul motiváló, amit a lehető legnagyobb felelősséggel és alázattal igyekszem ellátni.

Mégiscsak körbeértünk, hiszen mindjárt indulunk Tokióba, ahol a magyar, sőt, az egyetemes sport tehet a világ hangulatáért – feltéve, hogy rendben lemegy az olimpia.
– A boldogság forrása az lesz, hogy egyáltalán ott leszünk. Az átállás, a vírustesztek meg az egyéb kellemetlenségek, amelyeket a profi sportolóink észre sem vesznek, nem fognak megzavarni. Jó hír az is, hogy lehetnek a lelátón nézők. Sajnálatos, hogy csak helyiek, mert mindig jó kinézni a lelátón egy piros-fehér-zöld zászlóra, de aztán lehet, hogy a japánok még erről is gondoskodnak. Ez egy áhított olimpia – minden nehézség ellenére.

A SVÉD MODELLRŐL

„Szeretjük megkeresni a jó példákat. Egyszer beszélgettem a svéd kollégákkal, érdeklődtem tőlük, náluk is kérdezgetik-e, mennyi érmet szerezhetnek? Azt felelték, persze, és hogy erre van is egy matematikai alapú módszerük. Mi is bevezettük, már úgy készítjük az előrejelzéseinket, hogy az előző játékokat beszámítva vizsgáljuk a ciklus világversenyeit, valamint az utolsó év olimpiai vonatkozású eredményeit, és ezt súlyozzuk. Persze ettől még alakulhat úgy, hogy minden ki- vagy befelé pattan, ahogy Peking és London vonatkozásában láttuk, mert az talán belátható, hogy négy év alatt nem változott annyit a magyar sport, amennyit az olimpiai éremtermés mutatott.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik