WTA-vb: Elina Szvitolina újabb sikerével már elődöntős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.30. 14:37
null
Elina Szvitolina a WTA-vb első elődöntőse (Fotó: AFP)
A címvédő Elina Szvitolina két szettben jobbnak bizonyult a román Simona Halepnél a női tenisz-világbajnokságon, a kínai Sencsenben, így két sikerével már biztosan bejut az elődöntőbe a Bíbor-csoportból.

A kemény pályás tornán Szvitolina korábban a cseh Karolína Plískovát győzte le.

Az ukrán játékos ezúttal mind a két játszmában két alkalommal vette el riválisa adogatójátékát, miközben csak egyszer-egyszer veszítette el a sajátját. A mérkőzés 1 óra 39 percig tartott.

A csoport második szerdai meccsén a US Open-győztes kanadai Bianca Andreescu térdsérülést szenvedett Plísková ellen az első szett közepén. Bár végigjátszotta a játszmát, végül feladta a küzdelmet, s egyelőre kérdéses, hogy folytatni tudja-e a tornát.

Két mérkőzés után Halep és Plísková is egy-egy győzelemmel és egy vereséggel áll, ők egymással játszanak az elődöntőbe jutásért.

A másik, Piros-csoportban a világelső Ashleigh Barty mellett a japán Oszaka Naomi (3.) helyére beugrott holland Kiki Bertens (9.), a cseh Petra Kvitová (6.) és a svájci Belinda Bencic (7.) szerepel.

A csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe, amelyben egyelőre csak Szvitolina helye biztos.

WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, SENCSEN (14 000 000 dollár, kemény pálya)
EGYES
Bíbor-csoport, 2. forduló

Elina Szvitolina (ukrán, 8.)–Simona Halep (román, 4.) 7:5, 6:3
Karolína Plísková (cseh, 2.)–Bianca Andreescu (kanadai, 5.) 6:3 után Andreescu feladta

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik