Wimbledon: Serena 12-edszer, Halep másodszor a négy között

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.09. 17:25
null
Serena Williams jó úton jár pályafutása 24. Grand Slam-címe felé (Fotók: AFP)
Simona Halep másodszor, Serena Williams 12. alkalommal jutott be a wimbledoni teniszbajnokság elődöntőjébe: a román hölgy a kínai Csang Suajt győzte le két játszmában, míg a hétszeres bajnok amerikai honfitársát, Alison Riske-et verte meg három szettben.

Egy időben kezdődött az első két női negyeddöntő, Serena Williams és Alison Riske a centerpályán, míg Simona Halep és Csang Suaj az 1-esen csapott össze egymással 14 órától. A két amerikai mérkőzésén a hétszeres wimbledoni bajnok Serena az első játszmában hamar brékhátrányba került (1:3), de aztán sorozatban megnyert három fogadójátéknak is köszönhetően megfordította a szettet (6:3).

A második felvonásban a füves pályás Grand Slam-torna egyik felvezető versenyét, a 's-hertogenboschi viadalt megnyerő Riske nem engedte bréklabdához jutni Serenát, sőt 4:4-nél elvette az adogatását, majd semmire kiszerválta a szettet.

A döntő játszmában Williams kétszer is elveszítette a szerváját, ám 4:3-nál, hosszabb játék végén harmadszor is elvette Riske-ét, aztán adogatóként befejezte a találkozót, amely 2 óra 1 percig tartott.

Serena 49 nyerőt és 19 ászt ütött a meccsen – ellenfele 25-öt, illetve egyet –, s életében 12-edszer jutott be Wimbledonban a legjobb négy közé.

A fiatalabbik Williams lány Andy Murrayvel az oldalán vegyes párosban is továbbjutott, a második fordulóban 7:5, 6:3-ra győzték le a Fabrice Martin, Raquel Atawo francia, amerikai kettőst. Serenáék a legjobb 16 között az első kiemelt Bruno Soares, Nicole Melichar brazil, amerikai duóval találkoznak.

Az 1-es pályán a pályafutása második GS-negyeddöntőjében szereplő Csang Suaj nagyon jól kezdett Simona Halep ellen (3:0), de miután 4:1-nél nem tudta másodszor is elvenni román riválisa adogatását – négy bréklabdát packázott el ebben a gémben –, elveszítette a sajátját, így Halep egyenlített. A rövidítést végig a korábbi világelső uralta, aki 6–4-nél értékesítette is az első játszmalabdáját.

Lélektanilag sokat jelenthetett Halepnek az első szett megnyerése, a másodikat ugyanis feleannyi idő alatt húzta be (6:1), ezzel 1 óra 27 perc játék után ő is bejutott az elődöntőbe – 2014 után másodszor.

Halep a döntőbe jutásért az ukrán Elina Szvitolinával küzd meg, aki Karolína Muchovát múlta felül 1 óra 31 perces csatában (7:5, 6:4). Az ukrán és a cseh hölgy mérkőzésén utóbbi vállalt több kockázatot, de 34 nyerő ütése mellett a 31 ki nem kényszerített hibát nem bírta el.

A női világranglista jelenlegi első tíz helyezettje közül utolsóként – egyszersmind első ukrán nőként – Szvitolina (8.) jutott el Grand Slam-tornán a legjobb négy közé.

Serena Williams ellenfele a csütörtöki elődöntőben Barbora Strycová lesz, aki 1 óra 36 perces meccsen, az első játszmát 1:4-ről megfordítva győzte le a brit színekben versenyző Konta Johannát 7:6, 6:1-re. A 33 éves cseh hölgy a wimbledoni bajnokság kezdete előtt még arról beszélt, hogy az idei lehet az utolsó fellépése az All England Clubban, mert az év végén befejezheti a pályafutását, jelenleg azonban inkább az jár a fejében, hogy csütörtökön karrierje első Grand Slam-elődöntőjében léphet pályára.

„Ez őrületes. Remeg a hangom. Nem hiszem el, ami történt. Azt hiszem, az egyik legjobb meccsemet játszottam Wimbledonban” – idézi a WTA Twitter-oldala Strycovát, aki a tajvani Hszie Szu-vej oldalán párosban is bejutott a negyeddöntőbe, és ha esetleg ott is menne még egy kört, akkor a Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős ellen játszhatna a döntőbe kerülésért.

Barbora Strycová még nem fogta fel, mekkora tettet hajtott végre
Barbora Strycová még nem fogta fel, mekkora tettet hajtott végre

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (38 000 000 font, fű)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

S. Williams (amerikai, 11.)–Riske (amerikai) 6:4, 4:6, 6:3
Halep (román, 7.)–Csang Suaj (kínai) 7:6 (7–4), 6:1
Szvitolina (ukrán, 8.)–Muchová (cseh) 7:5, 6:4
Strycová (cseh)–Konta (brit, 19.) 7:6 (7–5), 6:1

AZ ELŐDÖNTŐBEN
S. Williams (amerikai, 11.)–Strycová (cseh)
Szvitolina (ukrán, 8.)–Halep (román, 7.)

NŐI PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Babos, Mladenovic (magyar, francia, 1.)–Nicola Melichar, Kveta Peschke (amerikai, cseh, 7.) 2:6, 6:2, 9:7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik