Wimbledon: Lisicki az első elődöntős női egyesben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.02. 15:19
A német Sabine Lisicki jutott be elsőként a wimbledoni tenisztorna női egyesének elődöntőjébe, miután két játszmában 6:3, 6:3-ra legyőzte az észt Kaia Kanepit.

A 2011-ben Wimbledonban elődöntőig jutó, ott Marija Sarapovától kikapó Lisicki egyből brékkel kezdett Kanepi ellen, s az első szettben meg is tartotta előnyét. Bár 3:2-es vezetésénél az észt közel került ahhoz, hogy visszabrékeljen, s 4:3-nál is 15:30-ról kellett megfordítania a játékot. Utána viszont megint brékelt, és első szerváinak 71 százalékos értékesítésével behúzta a játszmát.

A második szettet jobban kezdte Kanepi, hozta a szerváját, sőt 1:1 után brékelnie is sikerült. Ám 2:1-nél kettős hibával bukta el saját adogatását, amitől elbizonytalanodott, és Lisicki 5:2-re elhúzott. 5:3-nál Lisicki a meccsért adogatott, nem hozta simán az utolsó játékot, de harmadik mérkőzéslabdáját kihasználva kiharcolta a továbbjutást.

„Abból, amit Serena Williams és Kanepi ellen láttam, kijelenthetem, Lisicki a torna legfőbb esélyese” – mondta a meccs után Martina Navratilova a BBC szakkommentátoraként.

Az ezzel a mérkőzéssel egy időben elkezdett Agnieszka Radwanska–Li Na találkozón az első szettet fejezték be (7:6-ra nyerte a lengyel), amikor eleredt az eső, és megszakították a játékot.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Lisicki (német, 23.)–Kanepi (észt) 6:3, 6:3

KÉSŐBB
A. Radwanska (lengyel, 4.)–Li Na (kínai, 6.)
Stephens (amerikai, 17.)–Bartoli (francia, 15.)
Kvitová (cseh, 8.)–Flipkens (belga, 20.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik