Wimbledon: Babosnak esélye sem volt, egy óra alatt kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.30. 21:10
null
Babos Tímea mindent beleadott, de nem volt esélye Coco Vandeweghével szemben (Fotó: Action Images)
Babos Tímea két sima szettben kikapott a 27. kiemelt amerikai Coco Vandeweghétől a wimbledoni nemzetközi teniszbajnokság női egyesének második fordulójában.

 

A magyar játékos már az első játékban elveszítette a szervagémjét, és esélye sem volt egyenlíteni, hiszen az első játszmában csak két pontot nyert fogadóként (6:2). A második szettben Babos 3:3-ig tartotta a lépést az amerikaival, aki azonban ezt követően kétszer is brékelt, és azok után, hogy adogatóként az egész meccsen csak négy (!) labdamenetet veszített el, 59 perc alatt megnyerte a meccset (6:3).

A világranglista 30. helyén álló Coco Vandeweghéről tudni érdemes, hogy eddig két WTA-tornát nyert meg, mindkettőt füvön, és a Grand Slam-tornák közül is Wimbledonban érte el a legjobb eredményét, tavaly a negyeddöntőig jutott – tehát ezen a borításon meglehetősen otthonosan mozog.

„Sajnálom, mert úgy éreztem, hogy jó formában vagyok – mondta a mérkőzés után a magyar játékos a babostimea.hu-nak. – De ha valaki úgy teniszezik, ahogyan ma az ellenfelem, akkor ezt el kell fogadni és menni tovább." Hozzátette: mindent megtett, amit tudott, nincs benne hiányérzet.

Az amerikai játékos a harmadik fordulóban a hatodik kiemelt olasz Roberta Vincivel találkozik.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (28 100 000 font, fű)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ

Vandeweghe (amerikai, 27.)–Babos (magyar) 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik