Wimbledon: a döntő után újra megbüntették a piros sapkás Kyrgiost

Vágólapra másolva!
2022.07.10. 22:24
null
Ezért nem járt büntetés (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, Novak Djokovics négy játszmában megnyerte a wimbledoni tenisztorna férfi egyesének döntőjét az ausztrál Nick Kyrgios ellen, aki az első másfél játszmában mellőzni tudta szokásos „dumálós”, reklamálós teniszét, aztán viszont elkezdett mindenkinek odaszólogatni. Az egyik ilyen után a székbíró figyelmeztetésben is részesítette, amiért utóbb 3000 fontos pénzbüntetést kapott.

 

Nick Kyrgios a második játszma közepétől először csak magát korholta a labdamenetek közepétől, a harmadik szettben viszont egy konkrét nézővel is baja volt, aki az adogatásai közben bekiabált. Az ausztrál többször is jelezte a problémáját Renaud Lichtenstein székbírónak, s kérte, intézkedjen a renitens néző kivezettetéséről. Miután viszont nem történt semmi, egy újabb labdamenet után elhagyta a száját a világ leghíresebb f betűs szava. Magyar fordításban körülbelül annyit mondott: „Ez kib.szott vicc” – s ez elég volt Lichtensteinnek, hogy a hallható obszcenitás miatt figyelmeztetésben részesítse.

A döntő után a szervezők közölték, hogy a figyelmeztetés miatt Kyrgios kapott egy 3000 fontos pénzbüntetést, ami azt jelenti, hogy a kéthetes torna alatt három különböző esetért összesen 15 000 font büntetést kapott.

Először még az első fordulóban a Paul Jubb elleni meccsen büntették meg 8500 fontra, mert egy néző felé köpött, aztán a harmadik fordulóban a Cicipasz elleni mérkőzést követően kapott 3500 fontot, mert lehülyézte a székbírót, amikor nem akarta leléptetni a görögöt, amikor az mérgében az első sorban ülő nézők közé ütötte a labdát.

A finálé utáni díjátadón egyébként az ausztrál elkövetett egy újabb feltűnő „szabálytalanságot”, ám ezúttal csak a nem hivatalos protokoll szabályait szegte meg, amikor a hagyományoktól eltérően nem tiszta fehér szerelésben tartózkodott a pályán: a meccsen viselt nagyon halványkék sapkáját pirosra cserélte, s ebben vette át a döntő vesztesének járó trófeát Katalin hercegnétől.

TENISZ
WIMBLEDON, LONDON (füves pálya, 40 350 000 font)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

Novak Djokovics (szerb, 1.)–Nick Kyrgios (ausztrál) 4:6, 6:3, 6:4, 7:6 (7–3)

 


– Nem mersz vöröset felvenni a wimbledoni centerpályán az eredményhirdetésre!
– Kyrgios: Fogd meg a söröm!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik