US Open: újabb visszalépések, Venus Williams sem indul

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 09:05
null
Venus Williams kihagyja a US Opent (Fotó: AFP)
A hazai kedvenc Venus Williams és Sofia Kenin, valamint a kanadai Milos Raonic is visszalépett a hétfőn rajtoló amerikai nyílt teniszbajnokságtól.

A 41 éves Williams – aki 2000-ben és 2001-ben diadalmaskodott a US Openen – lábsérülésre hivatkozva közölte döntését. Egy nappal korábban Venus 23-szoros GS-bajnok húga, Serena is jelezte, hogy térdproblémák miatt nem indul a Billie Jean King Nemzeti Tenisz Központban.

Ugyancsak bejelentette távolmaradását Sofia Kenin, a tavalyi Australian Open győztese. A világranglistán ötödik amerikai teniszező koronavírus-fertőzés miatt mondta le a New York-i szereplést.

A lábsérülés miatt Wimbledon óta pihenő, 22 éves Kenin közölte, mivel beoltották, csak enyhe tünetei vannak, de pozitív teszt miatt nem vehet részt az év utolsó Grand Slam-versenyén.

A férfiak mezőnyében Raonic a legújabb hiányzó, a 2016-ban wimbledoni döntős szervakirály ugyancsak lábsérülés miatt nem lesz ott Flushing Meadowsban. Korábban a legjobbak közül az idén már nem versenyző – és egyformán 20-szoros GS-bajnok – Roger Federer és Rafael Nadal, továbbá a címvédő Dominic Thiem is visszalépett a US Opentől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik