US Open: Udvardy kapta a legnehezebb ellenfelet a selejtezőben

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.24. 09:32
null
Udvardy Panna kapta a legnehezebb ellenfelet a selejtezőben (Fotó: Dömötör Csaba)
A négy magyar (Jani Réka, Bondár Anna, Udvardy Panna, Gálfi Dalma) közül Udvardy kapta a legnehezebb ellenfelet az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjében.

 

A kedden (ma) rajtoló kvalifikációban a világranglistán 168. játékos, Udvardy Panna – aki júliusban első WTA-főtábláján a negyeddöntőig jutott Budapesten – a kanadai Rebecca Marino ellen kezd. A 175. helyen álló ellenfél 2010-ben a selejtezőből a főtábla második fordulójáig jutott, 2011 óta azonban nem játszott Flushing Meadowsban. A 30 éves Marino a rangsor 38. helyén is megfordult, majd 2013-ban visszavonult mentális és fizikai okokból. Öt év szünet után kezdte újra az élsportot, az idei Australian Openen továbbjutott a selejtezőből, és 2013 után szerepelt ismét Grand Slam-főtáblán.

Ugyancsak kedden mutatkozik be Jani Réka és Gálfi Dalma a US Open selejtezőjében, amelyet az idén a járványhelyzet miatt zárt kapuk mögött rendeznek meg. Jani (191.) 2011-ben felküzdötte magát a főtáblára New Yorkban, de azóta 2012-ben és 2015-ben sem sikerült meccset nyernie. A 30 éves siófoki játékos a svájci Leonie Künggel (169.) mérkőzik meg az első fordulóban.

A 2015-ben junior US Open-bajnok Gálfi (152.) még nem nyert mérkőzést a felnőtteknél New Yorkban, 2017-ben a selejtező nyitó körében búcsúzott. Idén a hazai pályán szereplő Louisa Chirico (435.) vár rá.

A szerdán kezdő Bondár Anna (199.) ugyancsak egy vereséggel áll az amerikai bajnokságon, 2019-ben rögtön kiesett a kvalifikációban. Ezúttal az amerikai Katrina Scott (339.) verhető riválisnak tűnik.

A legjobb magyar női teniszező, Babos Tímea (126.) csípősérülés miatt nem utazott el New Yorkba, ahol magyar részről egyedül Fucsovics Márton (42.) lesz alanyi jogon főtáblás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik