US Open: Medvegyev remekelt, ő az első döntős New Yorkban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.09.07. 01:12
null
Danyiil Medvegyev magabiztosan nyerte meg az első elődöntőt (Fotó: AFP)
Az orosz Danyiil Medvegyev három játszmában legyőzte a bolgár Grigor Dimitrovot az Egyesült Államok nemzetközi teniszbajnokságának (US Open) férfi egyes elődöntőjében péntek este, így bejutott a vasárnapi fináléba. A 23 éves Medvegyev először játszhat Grand Slam-torna döntőjében.

 

Dimitrov rögtön az első adogatójátékát elveszítette semmire a pénteki „kelet-európai elődöntőben”, de aztán viszonylag gyorsan és viszonylag könnyen brékelt egyet ő is (2:2). Innentől mindenki hozta a maga szerváját, a rövidítésben is fej fej mellett haladtak 5:5-ig, ott azonban Medvegyev összpontosított jobban (7:6).

A második szettet Dimitrov kezdte brékkel, csakhogy azonnal – és megint nullára – elveszítette a saját adogatását, sőt a következő két játékot is elbukta. Ezt a tetemes hátrányt még sikerült ledolgoznia, egyenlített (3:3), de a játszma végjátékában újfent az orosz játszott biztosabb kézzel: az utolsó kettő, egyaránt rendkívül hosszú gémet megnyerve behúzta ezt a szettet is (6:4).

A harmadik játszmában már csak Medvegyev brékelt, 2:1 után elvéve bolgár riválisa adogatását. 5:2-nél volt esélye arra, hogy fogadójátékkal fejezze be a mérkőzést, ám a néhány percre fellángoló Dimitrov két meccslabdát hárítva hozta az adogatását. Az orosz szerváinál aztán már nem volt pardon, Medvegyev addigi játékához méltó magabiztossággal fejezte be péntek esti nagy művét (6:3).

A 2 óra 41 perces küzdelmet követően Medvegyev nemcsak azt mondhatta el magáról, hogy életében először bejutott egy Grand Slam-verseny döntőjébe, hanem azt is, hogy az open éra kezdete (1968) óta ő mindössze a harmadik teniszező – Ivan Lendl (1982) és Andre Agassi (1995) után –, aki ugyanabban az évben Washingtonban, a kanadai nemzetközi bajnokságon, Cincinnatiben és a US Openen is döntőt játszhat.

US OPEN, NEW YORK (57 238 700 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Medvegyev (orosz, 5.)–Dimitrov (bolgár) 7:6, 6:4, 6:3
Később
Berrettini (olasz, 24.)–Nadal (spanyol, 2.)

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik