US Open: Gálfi Dalma a szívét és a lelkét is otthagyta a pályán

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2021.09.01. 18:47
null
Gálfi Dalma az első fordulóban búcsúzott a US Openen (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A US Open első körében búcsúzó Gálfi Dalma szerint minél több olyan színvonalú mérkőzést kellene átélnie, mint amilyen a Petra Martic elleni volt New Yorkban.

 

– Boldogan repült haza Amerikából, nem csüggedt a keddi vereség miatt?
– Nyilván szerettem volna ennél jobban teljesíteni, de viszonylag jó meccset játszottam – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Gálfi Dalma, aki vereséggel zárta karrierje első főtáblás Grand Slam-mérkőzését, miután a selejtezőben három találkozót is sikerrel vívott meg. – Nem állítom, hogy nagyon jó formámat hoztam sajnos, ám megtettem mindent, otthagytam a szívemet és a lelkemet a pályán – ennyi volt bennem.

– Tud tanulni a Petra Martic elleni meccsből, követett el olyan hibákat, amiket legközelebb biztosan nem fog?
– Igazából még nem teljesen beszéltük át az edzőimmel a történteket, megvárjuk, hogy kicsit lecsillapodjanak a kedélyek, átgondoljam én is a mérkőzést. Petra hét évvel idősebb nálam, jóval nagyobb tapasztalattal rendelkezik, és ez kijött, no meg neki nem ez a US Open volt az első főtáblája Grand Slamen. Mindezek összeadódtak, egyébként nem érzem azt, hogy tenisztudásban nagy különbség lenne köztünk, vagy egyáltalán van-e bármi. Itt már nem ezen múlik, hanem a rutin és a mentális tényezők döntenek, ezen a téren kell fejlődnöm.

– A horvát lányhoz hasonló kaliberű ellenfele volt Budapesten a kazah Julija Putyinceva. Miben kell pontosan előrelépnie, hogy őket legyőzhesse?
– Át kell élnem minél több ilyen szintű és színvonalú meccset, és kicsivel jobban kezelni a nyomást. Fontos lenne, hogy lehetőségként éljem meg ezeket az alkalmakat, és kihozzam a nagyon jó formámat, amivel le tudom győzni az előrébb rangsorolt játékosokat.

– Ahogy jött egy kis szünet, menekültek az árnyékba, megint nagy volt a forróság?
– Elég meleg volt, de nem ez volt a legmelegebb nap New Yorkban. Párás volt a levegő, úgyhogy életemben először csuklószorítóban játszottam. Még soha nem viseltem, Jani Réka volt olyan kedves, hogy kölcsönadott egyet, mert nem is tartok magamnál, viszont a beütésnél éreztem, hogy csúszik ki az ütő a kezemből.

– Mik a tervei a következő egy hónapra?
– Szeretnék minél több versenyen elindulni, amíg egészséges vagyok, bírja a testem és fejben is rendben vagyok, hogy tovább lépdeljek felfelé a ranglistán. Elsőként a karlsruhei 125-ös WTA-tornán szerepelek a jövő héten.

– Mi a távlati célok közül a legfontosabb? Stabil részvétel a Grand Slam tornák főtábláján, selejtező nélkül?
– Ez a következő lépés, de ha esetleg selejteznem kell, akkor az a fő cél, hogy most már rendszeresen kvalifikáljam magam a főtáblákra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik