Tenisz: világbajnokságon búcsúzhat a profik világától

Vágólapra másolva!
2015.10.21. 18:54
Flavia Pennetta megnyerte szerdán a Darja Gavrilova elleni első fordulós mérkőzését a moszkvai tornán, ezzel ő lett a hetedik játékos, aki kvalifikálta magát a női teniszezők év végi világbajnokságára.

Pennetta pályafutása legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy néhány hete megnyerte a US Opent, majd rögtön be is jelentette, hogy az év végén visszavonul. Ma eldőlt, hogy az utolsó versenye a női világbajnokság lesz, Szingapúrban.

A 33 éves olasz játékos párosban már nyert vb-t, egyéniben viszont most indulhat először a legjobbak évzáró tornáján. Rajta kívül jelen állás szerint Simona Halep, Marija Sarapova, Garbine Muguruza, Petra Kvitová, Agnieszka Radwanska és Angelique Kerber lehet ott a WTA-vb-n – a világelső Serena Williams az idén már nem játszik tétmérkőzést –, valamint a nyolcadik résztvevő, akinek a kilétére még nem derült fény.

A 33 éves olasz játékos párosban már nyert vb-t, egyéniben viszont most indulhat először a legjobbak évzáró tornáján. Rajta kívül jelen állás szerint Simona Halep, Marija Sarapova, Garbine Muguruza, Petra Kvitová, Agnieszka Radwanska és Angelique Kerber lehet ott a WTA-vb-n – a világelső Serena Williams az idén már nem játszik tétmérkőzést –, valamint a nyolcadik résztvevő, akinek a kilétére még nem derült fény.

WTA-TORNA, MOSZKVA (731 000 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Pennetta (olasz, 1.)–Gavrilova (orosz) 6:2, 6:4
Curenko (ukrán)–Schmiedlová (szlovák, 8.) 7:6, 4:6, 6:3
Kuznyecova (orosz)–Kerber (német, 4.) 6:4, 6:2
Sevastova (lett)–Ka. Plísková (cseh, 6.) 6:3, 7:6
Kaszatkinya (orosz)–Begu (román, 7.) 6:3, 3:6, 6:3
Gaszparjan (orosz)–Mladenovic (francia, 9.) 6:2, 6:3
Pavljucsenkova (orosz)–Safárová (cseh, 2.) 6:1, 6:7, 6:3

WTA-TORNA, LUXEMBOURG (226 750 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Siegemund (német)–Bacsinszky (svájci, 1.) 4:6, 6:4-nél Bacsinszky feladta
Flipkens (belga)–Brengle (amerikai) 6:4, 6:3
Friedsam (német)–Beck (német, 8.) 4:6, 6:3, 6:4
Jankovics (szerb, 5.)–Minella (luxemburgi) 6:1, 6:4
NYOLCADDÖNTŐ
Lucic (horvát)–Errani (olasz, 3.) 6:3, 6:4
Barthel (német)–Maria (német) 6:3, 2:6, 6:2

 

ATP 250-ES TORNA, MOSZKVA (698 325 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Istomin (üzbég)–Bedene (brit) 6:3, 6:3
Berankis (litván)–Dzsaziri (tunéziai) 6:4, 6:4
Karacev (orosz)–Juzsnij (orosz) 6:4, 6:4
Pouille (francia)–Bolelli (olasz) 7:5, 4:1-nél Bolelli feladta
NYOLCADDÖNTŐ
Gabasvili (orosz)–Troicki (szerb) 6:2, 6:3
Haase (holland)–Cuevas (uruguayi, 5.) 6:2, 5:7, 6:1
Bautista-Agut (spanyol, 2.)–Ilhan (török) 6:2, 7:5

ATP 250-ES TORNA, STOCKHOLM (537 050 euró, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Bagdatisz (ciprusi)–Tomic (ausztrál, 4.) 7:6, 6:3
Müller (luxemburgi, 8.)–Millman (ausztrál) 7:5, 6:3
Sock (amerikai, 7.)–Verdasco (spanyol) 7:6, 6:7, 6:4
Simon (francia, 3.)–L. Mayer (argentin) 6:2, 6:4

ATP 500-AS TORNA, BÉCS (537 050 euró, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Fognini (olasz, 8.)–Mathieu (francia) 6:4, 3:6, 6:3
Tsonga (francia, 4.)–Haas (német) 6:3, 6:7, 6:4
K. Anderson (dél-afrikai, 2.)–Haider-Maurer (osztrák) 6:4, 7:5
NYOLCADDÖNTŐ
Karlovic (horvát, 7.)–Sztahovszkij (ukrán) 6:4, 7:5
Gulbis (lett)–Isner (amerikai, 3.) 6:4, 4:6, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik