Tenisz: Vekic az első budapesti nyolcaddöntős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.20. 16:30
A horvát Donna Vekic jutott be elsőként a nyolcaddöntőbe hétfőn a budapesti női kemény pályás tenisztornán.

A világranglista 84. helyén álló játékos a BOK- (volt Syma-) csarnok Körmöczy Zsuzsáról elnevezett centerpályájának első főtáblás mérkőzésén a WTA-rangsorban 106. orosz Jekatyerina Alekszandrovát verte 1 óra 33 perc alatt. Vekicre a 16 között a harmadik helyen kiemelt német Julia Görges vagy egy selejtezőből érkező játékos vár.

A későbbiekben – 17 óra után – pályára lép a másodikként rangsorolt cseh Lucie Safárová is a lengyel Magda Linette ellen, majd következik a nap egyetlen magyar vonatkozású meccse: a párosok első fordulójában a szabadkártyás Bukta Ágnes és Stollár Fanny a cseh Lenka Kuncikova és a fehérorosz Lidzija Marozava duójával csap össze.

WTA-TORNA, BUDAPEST (226 750 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ

Vekic (horvát)–Alekszandrova (orosz) 6:3, 7:5

Julija Putyinceva már az első fordulóban búcsúzott a dubai kemény pályás női tenisztornán. A 17. helyen kiemelt kazah játékos hétfőn az amerikai Catherine Bellistől kapott ki egy sima és egy szoros szettben.

WTA-TORNA, DUBAI (2 365 250 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Bellis (amerikai)–Putyinceva (kazah, 17.) 6:1, 7:5
Mladenovic (francia)–Siniaková (cseh) 6:3, 6:3
Doi (japán)–Brengle (amerikai) 6:2, 6:7 (4–7), 6:3
K. Bondarenko (ukrán)–Szabalenka (fehérorosz) 4:6, 6:4, 6:3
Peng Suaj (kínai)–Curenko (ukrán) 6:1, 6:1
Puig (Puerto Ricó-i)–Svedova (kazah) 6:3, 4:6, 6:4
Mertens (belga)–Pironkova (bolgár) 6:3, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik