Tenisz: tunéziai döntős a moszkvai női tornán

Vágólapra másolva!
2018.10.19. 19:04
A világranglista 101. helyén álló tunéziai Onsz Dzsabur döntőbe jutott a moszkvai női tenisztornán.

A 24 éves játékos a pénteki elődöntőben három szettben, 1 óra 40 perc alatt győzte le az ötödik helyen kiemelt lett Anastasija Sevastovát. Dzsabur eddig 11 alkalommal nyert ITF-tornát, de WTA-viadalon most először jutott be a fináléba. Az észak-afrikai teniszező ellenfele a hatodikként rangsorolt orosz Darja Kaszatkina lesz.

Stockholmban a második és a harmadik helyen kiemelt játékos is elődöntőbe jutott. Az olasz Fabio Fognininek csak 56 percet kellett a pályán töltenie, mert a dél-koreai Csung Hjon a második játszmában feladta a mérkőzést. A görög Sztefanosz Cicipasz a német Philipp Kohlschreibert verte meg két szettben.

Antwerpenben a francia Richard Gasquet továbbjutott, honfitársa, Gilles Simon viszont kiesett a negyeddöntőben. A negyedik helyen kiemelt Gasquet a német Jan-Lennard Struffot búcsúztatta 2 óra 20 perces meccsen, az ötödikként rangsorolt Simont pedig a második kiemelt argentin Diego Schwartzman múlta felül két szettben.

WTA-TORNA, MOSZKVA (932 866 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Dzsabur (tunéziai)–Sevastova (lett, 5.) 6:3, 3:6, 6:3
Kaszatkina (orosz, 6.)–Konta (brit) 6:4, 6:3

ATP 250-ES TORNA, MOSZKVA (936 435 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Seppi (olasz)–Krajinovics (szerb, 4.) 6:4, 7:6 (7–2)
Mannarino (francia)–Geraszimov (fehérorosz) 7:6 (7–3), 6:3
Medvegyev (orosz, 2.)–Berankis (litván) 6:2, 1:6, 6:4
Hacsanov (orosz, 3.)–Basic (bosnyák) 6:2, 7:6 (7–5)

ATP 250-ES TORNA, STOCKHOLM (686 080 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Fognini (olasz, 2.)–Csung Hjon (dél-koreai, 6.) 7:5, 2:1-nél Csung feladta.
Cicipasz (görög, 3.)–Kohlschreiber (német) 6:3, 7:6 (7–4)
Gulbis (lett)–Sock (amerikai, 4.) 4:6, 6:3, 6:4

ATP 250-ES TORNA, ANTWERPEN (686 080 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Schwartzman (argentin, 2.)–Simon (francia, 5.) 6:4, 6:3
Gasquet (francia, 4.)–Struff (német) 6:4, 6:7 (4–7), 7:6 (11–9)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik