Tenisz: Genfben Ruud–Sousa, Lyonban Norrie–Molcan döntő lesz

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.05.20. 18:19
null
Casper Ruud döntős Genfbern (Fotó: Getty Images)
A portugál Joao Sousa lesz a második kiemelt Casper Ruud döntős ellenfele a Genfben zajló 598 ezer euró (222 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

A második kiemelt norvég Ruud az elődöntőben szoros két játszmában bizonyult jobbnak a negyedikként rangsorolt Reilly Opelkánál, míg a 79. helyezett portugál Sousa úgy nyert két sima játszmában a francia Richard Gasquet (75.) ellen, hogy mindkét szettben két alkalommal vette el ellenfele adogatójátékát, miközben sajátjait kivétel nélkül hozta. A találkozó 1 óra 16 percig tartott.

Sousa és Ruud (8.) korábban kétszer mérkőzött meg egymással, mindkétszer 2019-ben, Brazíliában és salakon: Sao Paulóban és Rio de Janeiróban is utóbbi bizonyult jobbnak.

ATP 250-ES TORNA, GENF (579 900 euró, salak)
ELŐDÖNTŐ

Sousa (portugál)–Gasquet (francia) 6:2, 6:2
Ruud (norvég, 2.)–Opelka (amerikai, 4.) 7:6 (7–2), 7:5

Alex Molcan döntőbe jutott Lyonban, az 598 ezer euró (222 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán, melynek pénteki első elődöntőjében két szettben verte a negyedik helyen kiemelt Alex De Minaurt.

A világranglistán 47. helyezett szlovák játékos elbukott adogatógémjével kezdődött az összecsapás, majd a játszma közepén sorozatban jött öt brék, így 5:5-re alakult az állás. A rövidítésben De Minaur (21.) mindössze két pontra volt képes, 2–2 után már csak Molcan nyert pontot. A második szett sokkal simábban alakult, 1:1 után a szlovák játékos 5:1-re elhúzott, és De Minaur számára onnan már nem volt visszaút. A találkozó 1 óra 45 percig tartott.

Molcan harmadszor jutott döntőbe ATP-tornán, de tavaly a belgrádi, idén pedig a marrákesi fináléban nem járt sikerrel.

Pénteken, a viadal második elődöntőjében az első helyen kiemelt brit Cameron Norrie (a világranglista 11. helyezettje) három játszmában győzte le a dán Holger Runét (40.). A mérkőzés 2 óra 2 percig tartott.
Norrie és Molcan (47.) korábban még nem mérkőzött meg egymással.

ATP 250-ES TORNA, LYON (597 900 euró, salak)
ELŐDÖNTŐ

Norrie (brit, 1.)–Rune (dán) 6:2, 5:7, 6:4
Molcan (szlovák)–De Minaur (ausztrál, 4.) 7:6 (7–2), 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik