Tenisz: Rubljov és Norrie is a nyolcaddöntőben búcsúzott Bécsben

Vágólapra másolva!
2022.10.27. 16:28
null
Rubljov számára már a nyolcaddöntőben véget ért a torna (Fotó: Getty Images)
Két kiemelt, az orosz Andrej Rubljov és a brit Cameron Norrie a nyolcaddöntőben búcsúzott a 2.4 millió euró (970.5 millió forint) összdíjazású bécsi kemény pályás tenisztornán. 


Csütörtökön a harmadik helyen kiemelt orosz, valamint a hetedikként rangsorolt brit egyaránt hét gém megnyerésére volt képes, így a bolgár Grigor Dimitrov, valamint az amerikai Marcos Giron könnyedén jutott tovább.

Dimitrov 1 óra 12 perc, míg Giron 1 óra 22 perc alatt bizonyult jobbnak riválisánál, hogy a negyeddöntőben majd éppen egymással mérkőzzenek meg.

ATP 500-AS TORNA, BÉCS (2 489 935 euró, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Dimitrov (bolgár)–Rubljov (orosz, 3.) 6:3, 6:4
Giron (amerikai)–Norrie (brit, 7.) 6:3, 6:4

A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Andy Murray számára a 2.2 millió euró (910 millió forint) összdíjazású bázeli kemény pályás tenisztornán.

A britek kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros Grand Slam-tornagyőztes egykori világelsője 1 óra 41 perc játék után volt kénytelen fejet hajtani a hatodikként rangsorolt spanyol Roberto Bautista előtt.

ATP 500-AS TORNA, BASEL (2 276 105 euro kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Bautista Agut (spanyol, 6.)–Murray (brit) 6:3, 6:2
Bublik (kazah)–Ramos Vinolas (spanyol) 6:3, 6:3
Auger-Aliassime (kanadai, 3.)–Kecsmanovics (szerb) 6:1, 6:0
Wawrinka (svájci)–Nakashima (amerikai) 6:4, 5:7, 6:4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik