Tenisz: Roger Federer visszalépett a dubai tornától

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.12. 09:30
null
Federer nem indul a dubai tornán (Fotó: AFP)
Roger Federer nem indul a vasárnap kezdődő, 1.9 millió dollár (581 millió forint) összdíjazású dubai kemény pályás tenisztornán.

A 20-szoros Grand Slam-torna-győztes, 39 éves svájci játékosnak a Dohában zajló torna szerdai nyolcaddöntője volt az első tétmérkőzése azóta, hogy tavaly január 30-án elveszítette az ausztrál nyílt bajnokság elődöntőjét. Azóta két térdműtéten esett át, majd úgy döntött, hogy az idei Australian Opent még kihagyja februárban, és Katarban tér vissza.

Federer szerdán három szettben legyőzte a brit Daniel Evanst, majd a csütörtöki negyeddöntőben három játszmában kikapott a grúz Nikoloz Baszilasvilitől. Ezt követően kijelentette, pénteken dönti el, hogy részt vesz-e a vasárnap kezdődő dubai viadalon.

„Nagyon jó volt visszatérni az ATP-sorozatba, minden percet imádtam, amit játékkal tölthettem Dohában” – írta közösségi oldalán Federer.

Hozzátette, köszönettel tartozik hűséges csapatának, amely segítette a visszatérését, de úgy döntött, most az a legjobb számára, ha visszatér az edzésekhez, ezért visszalépett a dubai tornától.

Az ugyancsak 20-szoros Grand Slam-torna-győztes Rafael Nadal csütörtökön jelentette be, hogy sérülés miatt nem lesz ott a dubai ATP 500-as versenyen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik