Tenisz: nem lesznek idén ATP-tornák Kínában

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.07.21. 15:44
null
2019 óta nem rendeztek ATP-tornát Kínában (Fotó: AFP)
Az ország szigorú koronavírus-szabályzata miatt idén nem rendezi meg a sanghaji mestertornát és három másik kínai versenyét a férfi tenisztornákat szervező ATP.

Kína szigorú Covid-protokoll mellett februárban lebonyolította a téli olimpiát Pekingben, de szinte minden más 2022-es nemzetközi sporteseményt töröltek az országban, vagy legalábbis elhalasztották.
Az ATP csütörtöki bejelentésében emlékeztet, hogy immár harmadik éve kénytelen törölni a kínai viadalokat, amelyeket általában szeptemberben és októberben rendeznek meg. Legutóbb még a pandémia előtt, 2019-ben kerülhetett rájuk sor.

Kínában a lakosság nagy számához mérten kevés koronavírusos esetet regisztráltak, viszont az ország vezetése továbbra is kitart a zéró Covid politika mellett, amely szigorú szabályokkal jár.

A francia nyílt teniszbajnokságot és a wimbledoni tornát a közelmúltban mindenféle egészségügyi korlátozás nélkül bonyolították le, így a játékosok valószínűleg nem vállalták volna a kínai szereplést, amennyiben az bármilyen karanténkötelezettséggel jár.

Az október 9–16-ra kiírt Sanghaj Masters mellett szeptember 26-tól két torna zajlott volna párhuzamosan Csengtuban és Csuhajban, Peking pedig október 3. és 9. között adott volna otthont a China Opennek.

A kieső versenyek helyett hat 250-es tornát rendeznek abban az időszakban, ezek házigazdái – San Diego, Szöul, Tel-Aviv, Firenze, Gijón és Nápoly – erre az évre kapnak csak licencet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik