Tenisz: Murray háromszettes győzelemmel ment tovább Newportban

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.13. 22:29
null
Andy Murray háromszettes meccs után negyeddöntős Newportban (Fotó: AFP)
A kazah Alekszandr Bublik, az amerikai Maxime Cressy, a francia Benjamin Bonzi, a brit Andy Murray és az ausztrál James Duckworth is továbbjutott a legjobb nyolc közé az 595 ezer dollár összdíjazású newporti füves pályás tenisztornán.

Az amerikai Steve Johnson ellen a hetedik helyen kiemelt cseh Jirí Vesely nem állt ki, így ő játék nélkül jutott a negyeddöntőbe. Duckworth a francia Quentin Halyst,Bublik az amerikai Jack Sockot,Murrayaz ausztrál Max Purcellt győzte le három játszmában, míg Cressya honfitársát, Mitchell Kruegert, a francia Bonzi pedig a szintén amerikai Christopher Eubankset múlta felül két szettben.

A második helyen kiemelt John Isner két játszmában győzött a német Peter Gojowczyk ellen, az első játszmát simán, fél óra alatt megnyerte, a másodikban viszont alaposan meg kellett küzdenie a sikerért. Riválisa végig jól tartotta magát, így rövidítésben dőlt el a játszma, amit végül a kiválóan adogató Isner 8-6-re nyert. Az amerikai teniszező negyeddöntős ellenfele az ötödikként rangsorolt francia Benjamin Bonzi lesz.

ATP 250-ES TORNA, NEWPORT (595 000 dollár, fű)
FÉRFI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ

Duckworth (ausztrál, 8.)–Halys (francia) 7:5, 3:6, 6:2
Bublik (kazah, 3.)–Sock (amerikai) 6:3, 3:6, 6:2
Murray (brit, 6.)–Purcell (ausztrál) 4:6, 6:2, 6:1
Johnson (amerikai)–Vesely (cseh, 7.) játék nélkül
Cressy (amerikai, 4.)–Krueger (amerikai) 6:3, 6:4
Bonzi (francia, 5.)–Eubanks (amerikai) 6:4, 7:6
Isner (amerikai, 2.)–Gojowczyk (német) 6:3, 7:6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik