Tenisz: Most végre kijött a lépés – Balázs Attila

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.22. 10:01
Balázs Attila nem számított rá, hogy Umagban a selejtezőből indulva a döntőig jut a salakpályás férfi tenisztornán, de miután jó formában játszott az elmúlt hetekben, meglátása szerint benne volt a levegőben a bravúr.

Pályafutása első ATP-fináléját követően Balázs Attila a magyar szövetségnek elmondta: úgy ment fel a pályára vasárnap a végül a 7:5, 7:5-re elvesztett fináléban, hogy „nagyon akarja a győzelmet”. Bár kissé csalódott a vereség miatt, még sincs elkeseredve, mert ellenfele, a negyedik helyen kiemelt és másodszor ATP-döntős szerb Dusan Lajovics „iszonyat komoly teniszt játszott”. „nagyon akarja a győzelmet”. Bár kissé csalódott a vereség miatt, még sincs elkeseredve, mert ellenfele, a negyedik helyen kiemelt és másodszor ATP-döntős szerb Dusan Lajovics „iszonyat komoly teniszt játszott”.

„Bennem meg ugye volt már hat meccs. Hogyha egy kicsit több energiám van, akkor talán megcsinálom az első szettet, amelyben ugye 5:3-ra vezettem, és akkor minden másképp van. Ilyen fáradtan, egy ilyen Lajovics ellen is volt esélyem” – nyilatkozta. Hozzátette: a fináléban próbált felszabadultan játszani, úgy, hogy nincs semmi veszítenivalója, és ennek szellemében kihozni magából a maximumot.

„Úgy érzem, hogy ez sikerült, és majdnem elég volt egy győzelemhez. Sajnos, most hajszállal alulmaradtam” – mondta.

A legfrissebb világranglistán 66 helyet javítva a karriercsúcsot jelentő 141. Balázs Attila kiemelte: nem számított rá, hogy döntős lesz az 524 ezer euró (168 millió forint) összdíjazású tornán, de mégis „benne volt a levegőben”.

„Éreztem, hogy hétről hétre jobban megy a játék, közben pedig jó játékosokat tudtam megverni. Igaz, nem zsinórban, mint most. Megérdemeltük, hogy most végre kijött a lépés” – nyilatkozta a 30 éves Balázs Attila.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik