Tenisz: megnyert egy Challangert, pár órával később Monte-Carlóban selejtezett

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.04.10. 09:49
null
Holger Rune nem mindennapi szombaton van túl (Fotó: AFP)
Nem gyakori, hogy egy teniszező előbb megnyer egy tornát, majd néhány órával később sikerrel vesz egy selejtezős fordulót egy másik versenyen. A 18 éves Holger Runénak ez szombaton sikerült: előbb megnyerte a sanremói salakpályás ATP Challenger-torna döntőjét, majd túljutott a monte-carlói torna első selejtezőkörén.

A világranglista 91. helyén jegyzett dán tehetség első kiemeltként indult el a sanremói salakpályás Challenger-versenyen, amelyen esélyeshez méltóan, szettvesztés nélkül menetelt a döntőig. A fináléban a hazai környezetben játszó Francesco Passaro ellen lépett pályára – korábban ő búcsúztatta a negyeddöntőben Valkusz Mátét. Rune az első szettet 6:1-remegnyerte, a másodikat6:2-re elbukta, így egy óra játék után következhetett a mindent eldöntő harmadik játszma. Ezt 49 percnyi játék után, brékhátrányból felállva 6:4-re Rune nyerte meg.

A történet ezután vált érdekessé, hiszen Holger Rune nemcsak a sanremói Challenger-torna döntőjében volt érdekelt, hanem a szintén salakpályás monte-carlói mesterverseny selejtezőjének első körében is. Így a csaknem kétórás finálé után Monte-Carlo felé vette az irányt – amely nagyjából egyórányi autóútra található Sanremótól –, hogy ott a torna selejtezőjének első körében összecsapjon a moldovaiRadu Albottal.

A fiatal tehetségen észre sem lehetett venni, hogy addigra már a kezében és a lábában volt egy kétórás mérkőzés, hiszen az első játszmában Albot két adogatását elvéve 6:2-re diadalmaskodott, a második szettben pedig szintén két brékkel 6:3-as eredménnyel lezárta a mérkőzést.

Nem Rune volt az egyedüli, akinek így alakult a szombati napja. A világranglista 147. helyén rangsorolt, 19 éves Flavio Cobolli először a monte-carlói selejtező második kiemeltjét, Hugo Gastont győzte le6:4, 6:2-re, majd visszautazott Sanremóba, ahol honfitársa, Matteo Gigante oldalán játszhatott páros döntőt. Az olasz duó az első szettet még 6:4-re megnyerte, a másodikat azonban 6:3-ra elbukta a francia Geoffrey Blancaneaux, Alexandre Müller kettős ellen.

A döntő rövidítésben három meccslabdát is hárítottak Cobolliék, azonban 11–9-re elbukták azt, így a mérkőzést is.

Hogler Rune és Flavio Cobolli sem dőlhet még hátra, hiszen vasárnap a főtáblára kerülését lépnek pályára a monte-carlói salakpályás mesterverseny selejtező második körében. Előbbi a hatodikként kiemelt, a világranglistán 70. helyezett Maxime Cressyvel, míg utóbbi a finn Emil Ruusuvuorival mérkőzik meg.

ATP-CHALLENGER, SANREMO (30 000 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ

Rune (dán, 1.)–Passaro (olasz) 6:1, 2:6, 6:4
PÁROS, DÖNTŐ
Blancaneaux, A. Müller (francia)–Cobolli, Gigante (olasz) 4:6, 6:3, 11–9

ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO (5 415 410 euró, salak)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Rune (dán, 14.)–Albot (moldovai) 6:2, 6:3
Cobolli (olasz)–Gaston (francia, 2.) 6:4, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik